Egyéb kategória

Sztárban sztár – Peter Srámek ismét ellopta az egész show-t

A Sztárban sztár hetedik adásában mindent láthattunk, elképesztően megható előadásokat, és inkább vicces, paródiának minősülő produkciókat is. De lássuk, mi történt a mai adásban.
vous - 2015.11.15.
Sztárban sztár – Peter Srámek ismét ellopta az egész show-t

Az előző adásban Rácz Gergő esett ki, így öten maradtak versenyben. Láttunk nagyon erős produkciókat, például Peter Srámeket, aki a Ladánybene 27 nevezetű zenekar énekesét, László M. Miksát alakította, szinte megszólalásig hasonlított rá. Nekem ez volt az egyik kedvenc produkcióm. Egészen addig, amíg Gáspár Laci – aki úgy nézett ki, mint Polgár Jenő – és Tóth Gabi színpadra nem lépett Lionel Richie-ként és Diana Rossként, a világ egyik legérzelmesebb dalát előadva. Magasra tették a mércét, az biztos. Repesve vártam, hogy a következő adásban hogyan fognak teljesíteni az énekesek.

Forrás:
Facebook/Sztárban sztár

Őszintén szólva az első körben nem nagyon voltam oda a produkciókért, kettőt leszámítva. Tóth Gabi és Peter Srámek vitte a pálmát. Annyira élethűen játszották az alakított énekeseket, hogy szinte megtévesztő volt. Tóth Gabi Varga Milkós bőrébe bújt, ha nem tudtam volna, hogy ő énekel, akkor el lehetett volna velem hitetni, hogy Miklóst látom a képernyőn. Ugyanezt éreztem Peter Srámeknél is, aki Zámbó Jimmyt alakította, de nemcsak külsőleg egyezett vele, hanem hangilag is ugyanazt a formát hozta. Le a kalappal!

Forrás:
Facebook/Sztárban sztár

A második körben pontosan az ellenkezője történt, mint az elsőben. Majdnem mindegyik produkcióval elégedett voltam, KIVÉVE Gáspár Laciéval. Hangilag tényleg valami gond lehetett, mert ez nem az a Laci volt, akit megszokhattunk. Tóth Gabi inkább Marilyn Monroe-nak nézett ki külsőre, Csobot Adél pedig Szandinak. De a legjobban ismét Peter Srámek tetszett, mintha félig lánynak született volna. Elképesztő volt! Tóth Gabi és Peter Srámek közül nehéz lenne választani, számomra ők ketten vitték a show-t ma este!

És az adás végére maradt a döbbenet. A Sztárban sztár nyolcadik adásának kiesője pedig a Celine Dionként színpadra lépő Wolf Kati lett.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.