Egyéb kategória

Gardróbrendezés ősszel könnyen, gyorsan, 5 lépésben

Az ősszel együtt eljött az ideje annak is, hogy előszedjük vastagabb ruháinkat, amiket már tavaly óta nem láttunk. Így megeshet, hogy egyes darabokat nem szeretünk már annyira, elkoptak, kinyúltak, vagy csak épp kimentek a divatból. Tartsatok velem, megmutatom, hogyan rendezhetitek át a gardróbotokat 5 lépésben!
vous - 2015.10.11.
Gardróbrendezés ősszel könnyen, gyorsan, 5 lépésben

Az egyik legnehezebb dolog egy ruhamániás lánynak, amikor is ki kell szortíroznia a ruhadarabjait, amiket nem hord. Persze, ilyenkor mindig meggyőzzük magunkat, hogy ez még jó lehet valamikor, valahova, és amúgy is a kedvencem. A pakolás végén pedig azt vesszük észre, hogy minden ugyanúgy került vissza a végeláthatatlan gardrób belsejébe, ahogy eredetileg volt.

Mindig mindentől sajnálunk megválni. Vagy mert emlék köt hozzá, vagy szimplán abban bízunk, hogy ez még divat lesz valamikor, vagy épp csak sajnáljuk „kidobálni”.

Nálam a gardróbrendezés több lépcsőből áll, tartsatok velem, és rendezzük át együtt a szekrényünket!

Forrás:
Nyaka Dóra

1. lépés: Az első és legfontosabb lépés, hogy válogassuk ki azokat a darabokat, amik már kibolyhosodtak, elszakadtak, elgyengült az anyaguk, egyszóval: elhasználódtak. Mivel azokat már úgysem fogjuk szívesen felvenni, mehetnek is a szemetes mellé.

2. lépés: A következő lépcsőfok, hogy válogassuk ki azokat, amik 2-3 éve voltak divatosak. Mindenki szekrényében találhatóak olyan darabok, amiket azért nem visel, mert nagyon meghatároznak egy pár éve lecsengett divathullámot.

Higgyétek el, a gyorsan múló trendek nem fognak már visszajönni a köztudatba.

Ezek a ruhák, ha hibátlanok, nyugodtan mehetnek segélyszervezeteknek, mert ott bizony nagy hasznukat veszik még. Arról nem is beszélve, hogy ezzel együtt a mi lelkünknek is jó érzés, hogy tudtunk mivel segíteni a rászorulóknak.

3. lépés: A harmadik lépés, hogy megváljunk azoktól a ruháktól, kiegészítőktől, amik valamiért nem nőttek hozzánk. Így utólag rájőve pedig nem is kellett volna megvenni, mert nem is annyira tetszik a szabásuk vagy a színük, vagy csak simán nem úgy állnak, ahogy azt elképzeltük. Ezek a ruhák mehetnek online vásárokra, barátnőknek vagy rokonoknak.

Forrás:
Nyaka Dóra

4. lépés: A következő feladat, hogy elővegyük azokat a ruhákat, amikről gyanítom még, hogy divatban lesznek, és elővehetem őket bármikor, de most mégsem viselem a jelenlegi helyzetben. Ezek mennek ruhazsákokba és a tárolóba.

5. lépés: Végezetül eljutunk a jelenleg viselt ruháinkhoz. Szeretek úgy vásárolni, hogy tudom, a későbbiekben is felvehető lesz az a ruhadarab, amire pénzt áldoztam. Most már, őszre gondolván, ilyenek a farmerek, a kockás ingek, A vonalú szoknyák, ceruzaszoknyák, szőrös mellények, blézerek, bőrdzsekik, ballonkabátok stb. Ezeket a ruhákat mindenképp valahova előre helyezzétek a szekrényben, ahonnan bármikor elő tudjátok kapni.

Forrás:
Nyaka Dóra

+ 1 tipp: Mindig külön tároljátok az évszakoknak megfelelő ruhadarabokat! Ne keverjétek a tavaszit, nyárit az őszivel és a télivel. Mindennek legyen meg a helye, és vegyétek elő akkor, amikor szükségetek van rá!

Hajrá, kezdődhet a gardróbátalakítás!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.