Az utolsó nap változott a terv, én kaptam meg a feladatot, mert a főszerkesztő pontosan tudja, nem értek ugyan a divathoz (annyira), de javíthatatlanul cipő- és emberbolond vagyok. Vágó Réka cipőtervezővel beszélgettem. Esett szó divatról is. Azért.
A boltban vár ránk Réka, szabadkozik, kicsit náthás, és ha adunk pár percet, akkor gyorsan dizájnolják a kollégái. Gyors smink, hófehér pulóver, indulhat a fotózás, az interjú. Végtelenül természetes, allűröktől mentes személyisége felvillanyoz.
Szinte kérnem se kell, mutatja a lábát, saját tervezésű bokacsizmát visel. Ez csak természetes. Tudja, mi kell a lábnak, én meg valahogy érzem, azt is tudja, mi kell a női léleknek. A boltban gyönyörű cipők sorakoznak a polcokon, ragyogó színek, letisztult formák, legszívesebben az összeset felpróbálnám, a hozzájuk való táskákkal együtt.
Cipőbolond lényem aranybányára lelt. Tobzódom az élményben, a cipők illatában, a színekben, a bőr anyaga simogatja kezem.
Kíváncsi vagyok Réka filozófiájára, ő hogyan látja: mitől jó a jó cipő?
Emlékszel arra a réges-régi reklámszövegre, ami úgy beleült a fülbe: Alakomhoz a forma – Amfora…? Nos, ez lehetne az én szlogenem is, ha a cipőtervezésre utalok, egyszerű, pontos, igaz. A jó cipő pontosan attól jó, hogy egyrészt anatómiailag passzol, megtart, nem szorítja el a keringést, egyensúlyt teremt, másrészt a bőr fantasztikus anyag. Egy bőrből készült jó cipő pár óra viselés után felveszi viselője lábának formáját. Finoman illeszkedik, idomul, passzol.
Az más kérdés, hogy tudni kell, milyen alkalomra szeretnénk azt a bizonyos cipőt. Tervezek én is olyan magas sarkú, a luxus érzését adó darabot, amelyikről pontosan tudjuk, hogy viselője nem abban fogja áttáncolni az éjszakát. De ettől függetlenül is igyekszem tervezőként a lehető legstabilabb formát megrajzolni. Egyéni megrendelésekre is tervezek, és ezt nagyon szeretem. Nem csak azért, mert ez egy nagyon bizalmas helyzet, ahogy szemügyre veszem, megtapintom a megrendelő lábát.
Azért is, mert szinte azonnal meglátom benne, neki mi lenne igazán előnyös egészsége szempontjából, és azt is, mi állna neki valami egészen fantasztikusan.
Magad válogatod ki a cipők alapanyagát, a bőröket?
Természetesen, évente többször is részt veszek kiállításokon, vásárokon, ahol a bőrtől kezdve a kaptafán keresztül az utolsó kis kövecskéig mindent beszerezhetek. A bőrvásár fantasztikus, aki szereti ezt az anyagot, annak maga a bőrmennyország.
A szivárvány minden színében pompázó bőröket állítanak ki, van ott kecske-, rája-, marhabőr, alig van határ. Imádom, és nem véletlenül áll hozzám közel ez az anyag. Ahogy gyerekként az agyagot, úgy a bőrt is azért szeretem, mert jól formázható, mégis tartása van. Szeretem az anyagokat megérinteni, a markomba gyűrni, a bőrt lehet.
Van kedvenc színed?
Nincs, én a SZÍNEKET szeretem, és a színkombinációkban hiszek. Játszani szeretek a színekkel.
Azt tudom, hogy versenytáncoltál, innen az igény is, hogy jól hordható, egészséges cipőket tervezz, és hogy háromévesen kaptad az elő topánod. De honnan az indíttatás? A szüleid hasonlóan kreatív emberek?
Anyukám is, apukám is műszaki beállítottságú emberek, mi az öcsémmel ketten mégis a művészet felé indultunk. Az öcsém festőművész. Nem is olyan régen definiáltam magamban, hogy mi a családunktól nem hagyományokat kaptunk, mint például egy többgenerációs jogászcsaládban a csemeték, hogy fix, a gyerek is jogász lesz… hanem ügyességet, szkilleket. Meg persze biztos alapot. Nem volt gazdag a családom, de nem szenvedtünk hiányt semmiben, és amikor kellett, akkor ott voltak mögöttünk a szüleink.
Figyeltek ránk nagyon. Sokszor mondták: 'a Réka a család esze, a Szabolcs meg egy angyal'. Azt hiszem, ez igaz is, az öcsémre egészen biztosan, akármerre megy, akárkikkel találkozik, mindenki imádja.
Angyali kisugárzása van. Remélem, rám is igaz a családi mondás, de én a kreativitás mellett leginkább ambiciózusnak, célratörőnek, szorgalmasnak érzem magam.
Budapesti lány vagy?
Igen, és a családom is közel él hozzám. Anyukám például a lakásszomszédom, az anyai nagymamám pedig pár utcára lakik csak tőlünk. Egyébként Vas megyei és kassai felmenőkkel dicsekedhetek. Nagypolgári családról van szó, hoztak magukkal sok-sok mindent, ami hozható volt. Porcelánt, csipkét, jó ízlést.
És ha nem tellett másra, csak fejenként egy szelet húsra, azt is finom porcelánból, ezüstkéssel, villával ették. Ott ezt láttam. Az anyai nagymamámnál meg azt, hogy mindennap kerül főtt étel az asztalra, mert a nagypapám számára ez volt fontos. A mai napig nem tudok úgy beugrani hozzá, hogy ne lenne háromféle fogás a hűtőben.
Nagymamám egyébként a divatikonom… már 87 éves, de a mai napig koromfeketére festi a haját, és csak manikűrözött körmökkel lép ki az utcára. Figyel rám.
Ebben a boltban ugyan még nem volt, de a másik boltban megjelent. Leült az egyik fotelba, és onnan nézte a cipőket, az eseményeket. Kölcsönös volt a tisztelet, az öröm.
Hogyan tervezel, mi a munkafolyamat?
Nagyon korán kelek, sokszor már négy körül ébren vagyok, kávézom, vagy ősszel, télen a mézes-citromos tea is bekacsint. Ezeken a hajnalokon, reggeleken hagyom, hogy az addig ért hatások átfolyjanak rajtam, agyban-lélekben dolgozom. Tervezek. De az otthonom és a műhely már nincs együtt. Ez fontossá vált nekem, mert különben örökké dolgoznék. Ma már az a jó, hogy amikor reggel kibotorkálok a konyhába, nem botlom el a munkához szükséges alapanyagokban.
Te magad is készítesz cipőket?
Az alapdarab elkészítésében természetesen részt veszek, igen, és nagyon élvezem, hiszen óriási élmény megvalósítani azt, amit addig csak a lelkem látott vagy csak rajzon létezett. A gyártás többi része, a többi darab elkészítése azonban más munkatársak feladata. Van egy kollégám, aki a gyártási munkálatokért felel.
Hogyan pihensz, illetve mennyire maradt meg a tánc az életedben?
Nagyon sokat utazom, ez nekem kikapcsolódás, pihenés és inspirálódás egyben. A tánc pedig örökké szerelem marad. Most éppen az argentin tangó a kedvenc. Egy ideig magántanár oktatott, most már azonban többnyire milongára és workshopokra járok. Élvezem, annyira helyükön vannak a női-férfi energiák és értékek. Annyira kell érezni a másikat, annyira kell fókuszálni. Erőt ad.
Ha már női-férfi energiák, akkor hogyan látod magad tíz év múlva?
Boldog vagyok most is, és úgy gondolom, boldog leszek tíz év múlva is. Járok egy coachhoz. Ő mondta nekem, és én tökéletesen tudok azonosulni ezzel a gondolattal: „Egyetlen dolog van, amiről egyszerűen nem tudunk lekésni. Ez pedig a saját életünk.” Benne vagyunk, benne vagyok én is, a saját életemet élem, és szeretem.
