A népmeséket vagy a Grimm-meséket felnőtt fejjel olvasva bizony könnyen frászt kaphattok a bennük történő eseményektől. A farkas élve lenyeli Piroskát és a nagymamát, Jancsiékat a boszorka fel akarja hizlalni, hogy aztán megsüsse és megegye őket, Alíz Csodaországa meg inkább egy pszichiátriai zárt osztályra emlékeztet. Biztos, hogy ez kell a gyereknek?
Az emberek érzelmi háztartását, kötődési stílusát nagyban meghatározzák az első évek, a személyiség alapvető szerkezete itt alakul ki. Később aztán ez alakítja ki az érzelmi intelligenciájukat, azt, hogy boldogulnak emberi kapcsolataikban és mit kezdenek majd a világgal.
A mesék ebben nagyon sokat tudnak segíteni: kapaszkodót nyújtanak a világban való tájékozódáshoz, segítik a gyermekeknek megismerni saját belső működésüket, érzelmeiket.
A mondás, hogy „nem úgy van az, ahogy a mesében”, mármint, hogy minden kívánság varázsütésre teljesül teljességgel alaptalan és hamis, ez amolyan meseelem. A népmeséknek megvan a szokásos forgatókönyve: a hős, akit valamilyen veszteség ér vagy hiányt él meg, elindul szerencsét próbálni.
Útja során próbatételeket kell kiállnia, akadályokba ütközik, de hajlandó céljáért áldozatokat hozni, leereszkedni az alvilágba, átgyalogolni a világon, míg végül megküzdve a mese károkozójával – legyen az sárkány, boszorkány vagy maga az ördög – megszerzi jutalmát, és egy magasabb szinten, hétszerte szebben újjászületik. A mesét hallgató gyermekbe pedig, mivel azonosul a mesehőssel, beleépülnek mindezek az ismeretek.
A mese gonosza segít, hogy az ő életében megjelenő, sokszor alaktalanul lebegő szorongásnak tárgyat adjon, ezáltal ennek feldolgozása is könnyebb – emiatt válik fontossá, sőt, elengedhetetlenné a vasorrú bába!
Horror? Ugyan!
Ne abból induljatok ki, ti hogyan látjátok a világot, mert a gyermekeitek teljesen más képi repertoárral dolgoznak, mint ti. Nekik arról sincs élményük, hogy milyen egy embert élve megégetni vagy farkas által lenyeletni. Elvégre otthon anya is megsüti a halacskát és ő meg lenyeli azt. Ő ezeket nem éli meg brutálisnak és véresnek, mint a felnőtt, aki a tévében már sok rémséget látott. Ezért is fontos, hogy olvassatok gyermeketeknek ahelyett, hogy leültetnétek a tévé elé mesét nézni.
Olvasáskor az ő képzelete dolgozik, a saját alakjaival népesíti be a mesét ahelyett, hogy egy, a rendező vagy animátor által elképzelt világot kapna készen.
Tanácsok az esti meséhez
Nem hiába esti mese az esti mese. A gyermek ebben az elalvás előtti, kissé módosult tudatállapotban tudja legjobban befogadni a mese szimbolikus tartalmát, így épül bele legmélyebben tudattalanjába. Érdemes népmeséket olvasnotok műmesék helyett.
A népmesék tartalmazzák legtisztábban a mese „esszenciáját”, hiszen eredetileg szájról szájra terjedtek, így kikoptak belőle a felesleges elemek, és csak az maradt meg, vagy az került bele, ami igazán fontos. A gyermek korának és fejlettségi szintjének megfelelő meséket olvassatok, de itt nem ronthattok nagyot, ha nyitottak vagytok a gyermeketek visszajelzéseire: ha tetszik, akkor az jó.
Sőt, sok szülő találkozhatott már azzal, hogy gyermeke újra és újra (és újra és újra és újra) ugyanazt a mesét szeretné hallani. Mi több, ugyanúgy kell elmondani, mert ha egy szót is ront a szülő, akkor jön a reklamáció!
A gyermeketek azért ragaszkodik egy adott meséhez ennyire, mert ezzel van dolga, ez tapintott most rá valami olyanra, ami őt foglalkoztatja.
Meséljétek el neki, ahányszor csak hallani szeretné, majd vált, ha megbirkózott ezzel a konfliktusával.
A mesék nemcsak a gyermekekre, de rátok, felnőttekre is gyógyító hatással vannak. Manapság egyre több szakember foglalkozik meseterápiával, ha szárnyaló fantáziájú, örök gyermekek vagytok, próbáljatok ki ti is egy csoportos vagy egyéni meseterápiás foglalkozást! Ha pedig tovább olvasnátok a mesepszichológiáról, akkor keressétek Boldizsár Ildikó vagy Kádár Annamária témába vágó könyveit!