Egyéb kategória

Kutyával plázázni? – A kutyapszichológus elmondta a véleményét

A héten új fejezet nyílt a hazai kutyatörténelemben, egy budapesti bevásárlóközpont ugyanis megnyitotta a kapuit a kutyák előtt. Az plázában a 140 bolt közül 55 lett kutyakompatibilis, ahova a gazdák együtt bemehetnek az állattal. Bár a kezdeményezés egyértelműen pozitív, felmerül a kérdés: a kutyáknak is tényleg jó, ha folyton, minden élethelyzetben együtt vannak a gazdával? Erről kérdeztük Tósoki Heléna kutyapszichológust.
vous - 2015.09.25.
Kutyával plázázni? – A kutyapszichológus elmondta a véleményét

Szerencsére hazánkban is egyre több a kutyabarát hely, és biztos ti is voltatok már úgy bulizni, hogy az egyik barátotok a kutyáját is magával hozta. Szerda óta pedig az egyik budapesti bevásárlóközpontban is szívesen látott vendégek lettek a kutyák. Ám valóban jobb egy kutyának, ha elmegy vásárolni a tulajdonossal, vagy hajnali kettőig egy szórakozóhely padlóján várja, hogy végre hazamenjen, mint az, ha pár órára otthon marad egyedül?

Alapvetően mindenképp jó, ha a kutya sokat van együtt a gazdival, hiszen falkaállat. Ám azt nem gondolom, hogy egy közös bevásárlókörút olyan jó lenne az állatnak

– kezdte a szakember, aki arra is kitért, az ilyen jellegű együtt töltött idő kutya és gazdi között inkább az emberről szól, mint az állatról.

A hazai kutyás társadalom még nem nőtt fel eléggé. Az, hogy mindenhova magával viszi a gazda a kutyát, nem egyenlő egy kiadós sétával.

Ez inkább a kutyatartóról szól, hogy ha egész nap együtt van a kutyával, akkor nem kell napi kétszer, meghatározott időben, lemennie kutyát sétáltatni. De nagyon fontos, hogy tudjuk, elvinni a kutyát bulizni és bevásárolni nem egyenlő a közös sétával – tudtuk meg a kutyapszichológustól, aki azt is hozzátette, úgy látja, Magyarországon még túl sok konfliktus van a kutyások és nem kutyások között, amiket orvosolni kéne.

– Attól tartok, egy ilyen kezdeményezés még több feszültséget generálhat. Még kutyásként is azt mondom, hogy nem szeretnék kutyaszőrös lenni, mikor például ruhát próbálok, és megértem, ha azok, akiknek nincs kutyájuk, pláne nem szeretnének ebekkel együtt vásárolni.

Ráadásul először talán azt kéne megtanulnunk, hogy összeszedjük a kakit a kutyánk után

– vázolta fel a helyzetet Tósoki Heléna, aki azt tanácsolja, inkább menjünk el kirándulni a kutyánkkal, sétáljunk nagyokat, és az ilyen programok közben üljünk be valahova az állattal, mintsem az legyen a kutya számára a program, hogy bulizni és vásárolni megyünk együtt.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.