
Hónapok óta találgat a világ: Havas Jon tényleg meghalt? A karaktert bár halottnak véltük, rengeteg bizonyíték van arra, hogy mégsem kell elköszönnünk a Havas Johnt alakító Kit Haringtontól. Egy Reddit-felhasználó rámutatott a lényegre! A színész egy interjújában – burkoltan ugyan, de – úgy tűnik, megerősítette, hogy visszatér a sorozatba.
A sorozat olyan számomra, mint egy kétélű kard: rengeteget köszönhetek neki, ugyanakkor teljesen lemerít. Igazából próbálok erre nem sokat gondolni, hiszen most már biztosan tudom, meddig van még szerződésem.
Persze, a riporter sem ma kezdte, egyből rákérdezett, mégis meddig szól a szerződése. Milliódolláros kérdés volt, ezúton is köszönjük!
Erről nem beszélhetek. Maradjunk annyiban, hogy a Trónok harca az életem része marad még egy darabig. 30 éves koromban talán vége lesz. Egy dolog biztos: ha már nem dolgozom a Trónok harcán, beletemetkezem egy filmes projektbe.
Kit most 28 éves, tehát két év múlva lesz harminc. Nem kell Sherlocknak lenni, hogy megfejtsük: A sorozat állítólag 7 évadot visz, évente jön ki egy évad, tehát… dobpergés…
Reméljük, Havas Jon egészen a sorozat végig velünk marad!
Így érezzük most magunkat!