Láthattunk már egy lánybúcsúján lebénult, kerekes székes nőt szuperszexi képeken fehérneműben, vagy épp Down-szindrómás kamasz lányt, aki a New York-i Divathét szereplője lesz. Ezúttal egy újabb inspiráló nőre kaptuk fel a fejünket. Ismerjétek meg Jillian Mercadót!
Fashion blogger és modell – ezeket most már biztosan elmondhatja magáról az a fiatal nő, aki hivatalosan is modell lesz. Nem, nem ez a történet szépsége, hiszen gyönyörű lányok százai lesznek nap mint nap modellek. Jillian Mercado izomsorvadásban szenvedő lány, aki mindennapjait kerekes székhez kötve éli. Az eddig is divattal foglalkozó nő azonban most bebizonyította, lehetetlenek nincsenek, csak akarni kell!
Egyesek számára akár ismerősen is csenghet a név, hiszen tavaly a Diesel egyik kampányának szereplőjeként hallatott magáról. Idén viszont megtörtént az, amit nem is gondolt volna. Hivatalosan is a világhírű IMG modellügynökség modellje lesz! S szerinte mindez a pozitív hozzáállásának köszönhető, hiszen már a Diesel-kampány alatt is a „merj nagyot álmodni, vagy menj haza” mottóval élt.
Az életben bármi lehetséges, ha elég erősen hiszel benne. Soha, de soha ne adjátok fel az álmaitokat, még akkor sem, amikor lehetetlennek tűnnek, mert talán egyszer valóra válnak!
Gratulálunk, Jilly!