Egyéb kategória

Kóbor kutya mentett meg egy lányt két férfitól

A 25 éves brit diáklány, Georgia Bradley Görögországban nyaralt, mikor bajba került. Kréta szigetén a tengerparton találkozott két férfival, akik italra invitálták. Mikor Georgia nemet mondott, a férfiak bedurvultak, az egyikük agresszívan rárontott és megragadta a lányt.
vous - 2015.08.22.
Kóbor kutya mentett meg egy lányt két férfitól

Georgia a DailyMailnek adott interjújában ezt mondta:

Teljesen egyedül voltam, nagyon megijedtem, egyik percről a másikra
találtam magam abban a borzalmas helyzetben. És akkor a semmiből termett elő egy kis fekete kutya, aki ugatni kezdett a két férfira. Látszott rajtuk, hogy kétszer meggondolják, hogy még egyszer hozzám érjenek-e. Ez a kiskutya mentett meg tőlük, aki észrevette, hogy valami baj van.
Mikor visszamentem a lakásomhoz, hazakísért, majd végül azt is hagyta,
hogy megsimogassam.

Mikor a lány visszament a városba, hogy megkeresse a jószág gazdáját, rájött, egy kóbor kutyus volt a megmentője. Hiába próbálta állatorvoshoz vagy menhelyre vinni az állatot, mindenki nemet mondott rá. A kutyát Georgia végül Peppernek nevezte el, aki végig követte a lányt és barátját a nyaralás alatt. Mikor a pár hazaindult, Pepper csak futott és futott utánuk. Georgia viszont képtelen volt elviselni a fájdalmat és a hiányt, amit a kutyus okozott neki.

Mikor hazaértem, semmi másra nem tudtam gondolni, csakis arra, hogy a legelső járattal vissza kell mennem Pepperért. Az első repülő viszont két hét múlva indult, nagyon féltem, hogy nem fogom újra látni a hősömet. De amikor újra megpillantottam Peppert a strandon, az életem egyik legszebb pillanata volt.

Peppert Angliába vinni nem volt egyszerű, ugyanis a kutyát be kellett oltani, féregteleníteni kellett, és útlevélre is szüksége volt. Mindezeken túl 21 napot karanténban kellett töltenie egy menhelyen, mielőtt megengedték volna neki, hogy új gazdájával együtt beléphessen az Egyesült Királyságba, ahol végül hat kölyke született.

Ennyit küzdeni egy kutyusért… El sem hiszem! Annyira édes, annyira tündéri, annyira jó, hogy egyből kedvem támadt megszorongatni az én kis vadorzó házőrzőmet, aki most valószínűleg az ágyamban henyél.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.