Intim

8 meglepő dolog, amit nem tudtatok a mellekről

Úgy gondoljátok, hogy attól, mert vannak melleitek, tökéletesen ismeritek is őket? Biztos vagyok benne, hogy a következő 8 dolgot még nem tudtátok róluk.

vous - 2015.08.18.
8 meglepő dolog, amit nem tudtatok a mellekről

Hiába vagyunk fiatalok vagy akár öregek, egy dolog mégis összeköt minket, lányokat. Igen, az ikrek. Nem, nem a gyerekről beszélek, hanem a melletekről. Sok teóriát hallottunk már róluk, amit osszatok el kettővel. Emlékszünk, hogy a tanár néni bioszórán nagyon magyarázott valamit róluk, de sosem figyeltünk. Éppen ezért most összeszedtem 8 dolgot, amit tutira nem tudtatok a melletekről.

  • A melltartók mögött fizika rejlik, mivel a melleket kétféleképpen lehet megtartani. Beágyazással, mint a régi típusú kosármelltartóknál vagy összenyomással, mint ahogy a mai sportmelltartóknál. A sportmelltartók ugyanis összenyomják a melleket és a mellkashoz szorítják, ami nem éppen a legkényelmesebb.
     
  • Az első sportmelltartót 1977-ben találta fel két nő, hálás köszönet nekik! 
     
  • Ha azt hiszitek, hogy a mai melltartókban lévő merevítők fájdalmasak, akkor örüljetek neki, hogy nem éltetek a 18. században. A merevítőket ugyanis akkor még bálnacsontokból készítették. Nem kommentálnám, túl nagy állatbarát vagyok. 
     
  • Az emberek az egyetlen emlősök, akik szexuálisan vonzódnak a mellekhez és az is kifejezetten az emberekre jellemző, hogy a nők melle pubertáskorban nő meg, nem a terhesség alatt. 
     

Forrás:
Pixabay
  • A fűzők az első világháború után mentek ki a mindennapos divatból, mivel akkor rengeteg nő állt be a munkasorba, és nem volt hátrány, ha tudnak lélegezni is munka közben. 
     
  • A mellek úgy szépek, ahogy vannak, bár az utóbbi években nagyon gyakorivá váltak a mellplasztikák. Az ókori társadalmakban például a kisebb mell volt az ideális, mint például a görög és a római társadalmakban. Bár az ősi Egyiptomban lévő hieroglifákon tripla A-s méretű mellek láthatók. 
     
  • Ismerjük a barlangrajzokat, de az is megvan, hogy az első félmeztelen és dús keblű nőkről készült rajzokat tinifiúk készítették? Na ugye, hogy nem.
     
  • Az amerikai nők melle az utóbbi 15 évben 34B-ről 36C-re nőtt, amit lehet akár a szülésre vagy az elhízásra is fogni, de végleges válasz még nem született a kérdésben.  
Ajánlott cikkek