Egyéb kategória

Átvernek a boltok, nem is kicsit

Mindig is tudtam, hogy különböző, jól kifundált trükkökkel próbálják a boltok vásárlásra ösztönözni az embereket, de most mutatok is belőlük egy kis ízelítőt.

vous - 2015.08.08.
Átvernek a boltok, nem is kicsit

Ugye nektek is ismerős a szitu, amikor bementek egy boltba vásárolni, és telepakoljátok a kosaratokat, igen ám, csak éppen azt nem vettétek meg, amit szerettetek volna. Helyette vesztek egy kis csokit, fagyit és minden más nasit, amitől kijöhetnek a pattanásaitok, és napokon keresztül hisztizhettek miatta. Nem éri meg. De persze a kereskedőknek annál inkább. Ismernek minden fortélyt, amivel el tudják adni a termékeiket. De milyen trükkök is ezek? Beavatlak néhányba benneteket.

  • A szupermarketek üzleti modelljének egyik pillére az impulzusvásárlásra épül. Éppen ezért teszik az édességeket és minden egészségre káros terméket a kassza mellé, hogy még fizetés előtt utoljára megtörjetek, és bűnbe essetek egy kis esti nasival
  • Nagyon nagy szerepet játszanak az illatok is. Ha például belépsz egy boltba, és a frissen sült kenyér illata csap meg, akkor nyilvánvaló, hogy megkívánod, veszel is valami pékárut. Ha nem is az összes, raktáron lévő kenyeret, de egy pogácsát vagy kiflit minimum

Forrás:
Pixabay
  • Nem véletlen az sem, hogy ilyen nagyok az áruházak. Gondolom, kitaláltátok már, miért is van ez. Hogy a vásárlók még többet sétáljanak, jobban felfedezzék a terepet és még többet vásároljanak. Olyat is meglássanak, amit nem is akartak venni, ami egyáltalán nem szerepelt a bevásárlólistájukon 
  • Sokan mást sem szeretnek jobban, mint a leárazásokat. Ha 10 forinttal is, de olcsóbb valami, akkor máris megvesszük. Így spóroltunk. Igaz, hogy a pénztárcánkban kevesebb marad, mint terveztük. De van itt még egy bibi: tudtátok, hogy szándékosan teszik a leárazott termékeket a normál árasok közé? Bizony! Nem árt résen lenni
  • A csokikat és az egyéb édességeket direkt teszik az alacsonyabb polcokra, a gyerekek szemmagasságába, hogy miután megpillantják, egy jól becélzott hisztirohammal rávegyék az ősöket a vásárlásra 

Még ezek után is bedőltök a trükköknek? Naná. Csak legfeljebb kevesebbszer. És vigyázat, mindig vannak új marketingfogások, úgyhogy nem árt elgondolkozni, mielőtt egyes termékeket a kosaratokba pottyantotok, hogy egyébként akartatok-e ti két csomaggal venni abból, amiből egyet is elég egy hónapban. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?