Ha döntök, akkor gyorsan döntök, sokszor váratlanul, néha megbánom, a legtöbbször nem, mert azért ma már tudom, a döntés folyamata hosszú és láthatatlan, a tudatosság szintjén nem érzékelem, csak magát a döntés igényét dobja fel a lélek. Akkor már nincs vívódás. Fekete vagy fehér, jobb vagy bal. Gumicsizma vagy magas sarkú.
Kapkodok is sokszor, last minute minden reggelem, mert ahogy hosszú távra nem kovácsolok nagy terveket (csak álmodozom – ezzel megyek biztosra), a reggeli szettem sincs soha a szék karfáján. Van egy barátnőm, aki előző este már a másnap reggelre készül: követi az időjárást, kiválasztja a másnapi oufitjét, vasal, cipőt fényesít, táskát pakol, szendvicset ken. Lakkoz, krémez, borotvál. Mindent a megfelelő időben. Előkészít, bekészít, kikészít. Rend van nála. Rend van benne, úgy hiszem. Azért feszült, azért ideges. Ha utazik, térképet rajzol, bejelöli a „fontos” helyeket. Időre megy. Időre érkezik.
Na én meg ettől készülök ki, amikor kifeszíti az időt, a teret az élet.
Last minute életem persze zavart kis helyzeteket okoz: nem találom a kocsikulcsom, elkésem. Otthon hagyom (vagy másik táskában) az esernyőm, visszaszaladok. Lépcsőzök sokat, ezzel edzek last minute. Soha nincs nálam (elég) készpénz, a bankkártyám meg simán lejár úgy, hogy azt se tudtam, van ilyen. Last minute vásárlás okán ismertem meg az igazságot, bántam nagyon, hoppon maradtam aznap este. Last minute csaptam össze a vacsorám… kiflicsücsök, májkrém, korgás. Fogadkozás.
A számlákat is késve fizetem be, nem tankolok előre, és a mobiltelefonom is csak akkor rakom töltőre, amikor az végleg lemerül… akkor veszem észre, mert hát nem működik.
Van naptáram is (a munkám azért megköveteli), de én magam se igazodom ki rajta: színes papírcetlik, áthúzások és kacskaringós nyilak cikáznak összevissza a lapokon. Meg virágok nyílnak rajta, meg szikrázik a Nap is. Maratoni megbeszélések nyoma óráról órára. Sokszor észre se veszem, hogy bejegyzést rajzolok át, eltűnik az esemény, ugrik a dátum. Elfelejtem hát a kötelezőt, aztán az utolsó pillanatban beugrik, last minute rohanok a feladat után.
Last minute oldjam meg. De azonnal.
A gyerekgondozás ettől függetlenül azért jól ment nekem: nemcsak azért, mert a gyerekek hangosak, figyelmet követelnek minden pillanatban (és nem last minute), de egy idő után képesek világosan elmondani azt is, mit szeretnének. Észrevettem gyorsan, a kicsik egész jók a szülők átprogramozásában, ha velük voltam, vagyok, másként működöm. Nem last minute.
Azért ragad rájuk valami tőlem is, vagy genetika… nem tudom, de azért a srácok egészen biztosan bajnokságot nyertek volna a last minute megtanult versek versenyén. Meg az utolsó pillanatban, a szünetben megírt leckék versenyén. Meg bajnokok lehettek volna a biológiaórákon is. Szinte minden növénygyűjtemény az utolsó percben állt össze: kapkodva letépett falevéllel támadtak. Pipaccsal, kamillával, árvácskával. Vasaljam viseltesre gyorsan, lapítsam, celluxozzam nyomban. Last minute mentsem őket. Last minute oldjam meg.
Nem is tudom, ha újra kezdeném ezt az egészet úgy last minute, ha időt nyernék, plusz éveket, vajon másként bánnék az idővel, magammal? Faragnék terveket? Feszítenék, cetliznék, listáznék, pipálnék? Nem késnék soha?
Ígérem, még ebben az életben rájövök. Last minute.
