Olyat olvastam, hogy elég széles vigyorral ültem a gép előtt, de kezdjük az elején, mert ez elég meredek menet lesz. Helen Driscoll egyetemi professzor szerint ugyanis teljesen reális, hogy a közeljövőben robotokkal szexeljünk. Ráadásul állítja, ez még jó hatással is lehet a mentális problémákra.

Helen ugyanis azt boncolgatja, hogy a világunk már fél lábbal a virtualitásban él, hiszen annyit játszunk online, és lógunk a közösségi oldalakon, hogy egyáltalán nem vagyunk messze attól, hogy virtuális lényekbe szeressünk bele. Ez utóbbi különben teljesen elképzelhető, simán bele tudunk esni egy sztárba, vagy valakibe, akivel cseteltünk, de képet még nem láttunk róla. Ismerős, ugye?

A tudós szerint egy párját tragikus módon elvesztő nő vagy férfi előbb választana magának egy robotot partnernek, mint egy másik hús-vér embert. Tény, a nyűgje megvan a másik ember megismerésének, a lelkiismeret-furdalás legyőzésének, de kérdem én, mi, ha nem ez az élet lényege?

Pedig a robofília egy létező dolog, a vonzódás a robotokhoz megvan az emberekben, csupán még túl radikálisan hangzik ez a mai morális elvek birtokában. De ha visszanézünk az elmúlt évszázadokra, elég gyakran változott a szexuális morál megítélése. Lehet, hogy ez teljesen normális lesz egy nap?

Nem tudom, kíváncsi leszek erre, de az biztos, hogy már most léteznek virtuális barátnők, és a japán férfiak – naná, hogy ők – már nyaralnak velük. Az intim részét mondjuk nem tudom, hogy oldják meg, de már számos kütyüt bemutattak (robotnő, szimulátor), ami lehetővé teszi az élethű virtuális szeretkezést.

De még ha feltételezzük is, hogy a robofília elfogadott dolog lesz, felvet néhány kérdést. Leginkább azt, hogy a valós kapcsolatok hogyan fogadják be a virtuális harmadik személyt? Az megcsalásnak számít vagy nem? És ismerjük ugye a mobiltelefon „jótékony” hatásait a párkapcsolatra is.