Tudtátok, hogy pszichológiai magyarázata van annak, mekkora táskával járjátok a várost? Többet mond rólatok, mint gondolnátok. 
Aki a kisebb méretű táskákra esküszik, nagyon szervezett, céltudatos és lényegre törő. A felesleges holmikat pont úgy hagyja ki a táskájából, mint az életéből. A minitáskások (akik szinte csak egy telefont visznek magukkal, akárhova is indulnak) nagyon odafigyelnek a megjelenésre. Két manikűröztetés közötti kedvenc időtöltésük a divatújságok lapozgatása. A nagy táskások pedig azok, akik aktív életet élnek. Jönnek-mennek egész nap, mindent magukkal visznek, amire csak szükségük lehet.

Ma csak egy rövid találkozóra igyekeztem, és az egyik kedvenc „pont jó méretű” táskámmal vágtam neki a délelőttnek. Ahogy belepakoltam, kénytelen voltam szelektálni. Nem fért bele minden. A végén már majdnem térfogatot és területet kezdtem számolni, hogy tele tudjam pakolni.
Mikor hazaértem, bosszúsan csaptam le a táskámat a székre. Idegesített, hogy egész nap cipeltem, és semmit nem vettem elő belőle. De még a szájfényemet sem. És mindig ez van! De ha itthon hagyom… akkor bezzeg biztos szükségem lett volna rá! Ez ilyen, kezdem megszokni. Mindenesetre kiborítottam a táskámat, hogy mi az, amit legközelebb tutira nem fogok elvinni magammal.
A helyzet az, hogy mindenre találtam magyarázatot, miért kell továbbra is magammal hordanom.

Ez az első, amire odafigyelek táskaváltáskor. Azt szokták mondani, hogy a „táskámban van az életem”. Igen ám, a pénztárcádban meg a pénzed. Ami nélkül lehetetlen elindulni. Személyi, jogsi, bérlet, akármi. Kell, és kész.



Enélkül egyszerűen nem tudok kilépni az ajtón. Ha itthon hagyom, visszajövök érte. Ez tuti. Mert a sminkem elkenődhet. És akkor mit csinálok, mivel javítom ki? Na ugye hogy kell az abba a táskába. Bár arra még nem jöttem rá, hogy minek legalább ötféle ecset és két szempillaspirál, két rúzs, egy szájfény, két púder, két szemöldökceruza (ami amúgy ugyanolyan) satöbbi.

Migrén, hasfájás, fogfájás, kislábujjfájás. Soha nem lehet tudni, mikor tör rám valami.

Soha nem lehet tudni, mikor ülök be egy étterembe egy barátnőmmel, ahol mindkettőnk haja, ruhája természetesen ételszagú lesz. Azért mégsem mászkálhatok úgy az utcán, mint aki most jött ki egy sültkrumpli-gyárból.

Nedves törlőkendő, ha nem tudok esetleg kezet mosni, vagy mondjuk épp az elkenődött sminkemet akarom kijavítani. És dezodor, mert az igényesség nálam alapkövetelmény.