Világ

Megdöbbentő dumák – Mikor csak kerek szemmel hallgatunk

Robinozás, tujázás vagy tóteszterlillázás. Értitek, mire gondolok? Szerintem elképzelni sem tudjátok. Én sem, de kiokosítottam magam a felnőtt szlengből. Hadd mutassak pár vicceset.
vous - 2015.07.18.
Megdöbbentő dumák – Mikor csak kerek szemmel hallgatunk

Vannak olyan mai szlengek, amiket ha meghallunk, csak tippelni tudunk, mit is jelenthetnek. Van, amit csak pasik használnak, de azért jó, ha ti is értitek. Hogy ne nézzetek úgy, mint Kati a moziban, megmutatunk néhány olyat, amin mi is csak kapkodtuk a fejünket. Sziporkázzatok a szavak között! Vágjunk is a közepébe!

Partipulyka

Az a személy, aki fáradtságra, betegségre hivatkozva elhagyja a bulit. Igazából csak átmegy egy másik szórakozóhelyre. A partipulykára jellemző, hogy hajlamos a többi embert, akaratuk ellenére, magával vinni. Alattomos egy lény.

Elöl szappanozzák, hátul habzik

Nagyon mocskosnak és perverznek tűnik, azonban nem az. Extrém vékony emberekre használják ezt a kifejezést.

Robinozás

Nem, nem jótékonykodás. Ezt akkor mondják (leginkább a pasik), amikor ketten (?) szednek össze egy csajt. Hazaviszik, de csak az egyik viszi ágyba. A másik csupán szomorúan ül és vár a barátjára. Tudjátok, ahogy Robin segíti Batmant.

Tujázás

Annyit tesz: a villamoson utazni, illetve inkább bliccelni. A villamos háTULJÁN utazni, hiszen régen aki potyázott, az ütközőre kapaszkodva lógott a kocsi végén. Ez vicces!

Tóteszterlillázás

Amikor valaki megígéri, hogy ott lesz a bulin, azonban mégsem jelenik meg. Távolmaradását pedig semmilyen formában nem jelzi. (Offolta a bulit.) Érdekes elnevezés, nem?

Pics@tócsa

Aki nyáron tömegközlekedéssel utazik, biztos találkozott már a jelenséggel. Hogy mi ez? Leginkább a műbőrüléseken megjelenő izzadságfolt. Általában a forrónadrágok okozzák, de minden rövid ruhadarab „képes rá”. Értitek, ugye?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.