Trend

Ó, x, görbe, nem számít! – Ruhákkal varázsoljatok szép lábat magatoknak

25 éve élek ó-lábúként. A lábaim konkrétan olyanok, mint egy fa, ami ki akar dőlni. Érdekes, hogy valamiért sosem zavart. Pedig anyu rengetegszer mondta, hogy „lányom, én ilyen lábakra nem vennék fel szoknyát!”. Megtanultam velük együtt élni, elfogadtam, hogy én ilyen vagyok. Futáskor még hasznos is volt. Ráadásul sosem volt belőle hátrányom más, „tökéletesebb” lányokkal szemben, hiszen a pasik nem a tökéletes csajokra buknak! A hibáinktól vagyunk egyéniségek!

vous - 2015.07.10.
Ó, x, görbe, nem számít! – Ruhákkal varázsoljatok szép lábat magatoknak

A divat adta lehetőségeket egy időben szűknek éreztem, főleg, amikor bejöttek a répanadrágok a köztudatba. Aztán ezeket az aggályaimat is levetkőztem. Megtanultam ellensúlyozni megfelelő darabokkal. Mert bizony vannak olyan ruhák, amikkel tudunk korrigálni.

Nem csak ó-lábak vannak ám, léteznek x- és görbe lábbal élő lányok is. Mutatok nektek pár hordható nadrágot, szoknyát, amit bátran viselhettek, ha titeket is ilyen lábakkal áldott meg a sors. 

Nektek is már bokánál görbül az ó-lábatok?

Válasszatok a térdig érő szoknyák vagy térd alatt bővülő nadrágok közül!

X-lábúak, figyelem!

Ti inkább combtól bővülő alsók közül válogassatok!

Ezeken túl természetesen én is viselek feszülős farmerokat, mert azokról bizony nem vagyok hajlandó lemondani, s nektek sem kell, csak ügyeljetek arra, hogy a felsőruházatotok feltűnőbb legyen, hogy a tekintetek már ott megragadjanak.

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS

Forrás:
VOUS
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.