Sokan úgy érzik, hogy az úszás nem elég hatékony, és ha nem látnak azonnali eredményeket, feladják. Pedig a kezdők sokszor a nem megfelelő technika vagy tempó miatt nem haladnak a vízben, illetve nem érzik elég intenzívnek az úszást. Ezen próbálunk most segíteni.
Annak ellenére, hogy valószínűleg már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy mennyire nagy bajban vannak az óceánok a környezetszennyezés miatt, egyelőre nem teszünk szinte semmit azért, hogy ez ne így legyen – Ben Lecomte ez alól egyértelműen kivétel, hiszen azt tervezi, hogy átússza a Csendes-óceánt azért, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora a baj.
Mindannyian láttuk gyerekként A kis hableányt, és persze egy időben álmodoztunk is arról, milyen klassz lenne sellőként élni. De arra hamar rájöttünk, hogy a víz alatt lélegezni kopoltyú nélkül nem lesz egyszerű, és letettünk erről a vágyunkról. Néhány embert viszont még ez az „apróság” sem gátolt meg abban, hogy sellőként éljenek!
Hosszú Katinka a világ második legjobb női sportolója lett 2016-ban – derült ki a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) szavazásának csütörtöki eredményhirdetésekor.
Hosszú Katinkára (megint) büszkék vagyunk: aranyérmet szerzett 200 vegyesen is, ezzel pedig rekordot állított fel.
Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai napján, Windsorban 200 méter pillangón és 100 méter háton is az első helyen végzett, ezzel pedig két aranyérmet is bezsebelt.
Az Iron Lady szinte verhetetlen, hiszen alig van olyan verseny, amiről ne aranyéremmel térne haza. Az elismerés persze nem maradhat el; idén is ő lett az év legjobb női úszója!
Magyarország egyik legnagyobb sportbüszkesége határozottan Hosszú Katinka, aki nemcsak az olimpián aratott világhírű győzelmet, de most Dubaj egyik legnagyobb versenyén is mindenkit lekörözött.