Egy olyan olvasónk levelét adjuk közre, aki egy mérgező párkapcsolatból szabadult. Olvassátok sorait tisztelettel.
A nagy öregek bölcs mondata, hogy sokszor akkor történnek meg a nagy dolgok az életedben, amikor nem várod őket. Legyen szó párkapcsolatról, gyermekáldásról vagy akár egy új, jobb munkahelyről. Én így lettem menyasszony.
Annyi mindent várunk a férfiaktól, és annyi mindent adnak. Annyi mindent várnak tőlünk, nőktől, és annyi mindent adunk. Mégse marad életben a párkapcsolat.
A legféltettebb titkokat is rájuk bízhatjuk, még azokat is, amelyeket még magunk felé is alig merünk megfogalmazni.
Minden szakember, aki a lélekkel és a személyiságfejlődéssel foglalkozik, előbb-utóbb kimondja azt a szinte klasszikusnak számító mondatot, amely szerint az, amilyenek vagyunk, amilyen életet élni szeretnénk, ahogyan viselkedünk, amit igénylünk, vagyis minden, de tényleg minden a gyerekkorunkkal van összefüggésben. Hát nincs ez másképp a párkapcsolattal sem.
Nem mindenkinél ugyanazok a jól működő párkapcsolat ismérvei, ami nem is baj, hiszen mások vagyunk, más az értékrendünk, és lehet, hogy más tesz minket boldoggá, mint az ismerőseinket. Az alábbi jelekben azonban talán mindenki egyetért.
Egy bölcs ember egyszer azt mondta, nincs olyan, hogy örökké tartó kapcsolat, két ember addig van együtt, amíg dolguk van egymással. Ennek ellenére azért vannak olyan férfiak, akik mellett erősen reméljük, egész életünkben dolgunk lesz egymással. Mutatunk kilenc olyan kérdést, amin érdemes elgondolkodni, ha hosszú távra tervezünk.