A gyerekkorom legjobb emlékeiben szerepel valamelyik testvérem (ami talán nem csoda, mert négy is van), és az tuti, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Velük felnőni ugyanis hatalmas élmény volt, rengeteg vicces szituval vagy éppen idegesítő beszólással megfűszerezve. Egy tesókapcsolatból pedig garantáltan nem maradhatnak ki a gonosz csínyek: ezek közül biztosan ti is ellőttetek anno néhányat!
Minden gyerek életében meghatározó pillanat az, mikor először találkozik a kistestvérével. Abban a pillanatban ugyanis rögtön kialakul valami, ami egy egész életen át tart: a feltétel nélküli szeretet.
„Anyósom megmondta, de nem hittem neki: majd mindenből kettő kell” – ilyen az élet két kicsivel, ha beüt a tesóféltékenység
Tesónak lenni igazi kihívás, pláne, ha bölcsis vagy épp ovis az ember. De azért az anyáknak sem könnyebb, velük beszélgettem a gyerekkori testvérféltékenységről.
Hamupipőke hozzá képest egy csicska: kevés nőt irigylek annyira, mint a saját nővéremet
Az ellentétek vonzzák egymást – mondják a párkapcsolatokról sokszor. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy testvéri kapcsolatok esetén így van. A nővérem és én két külön világ vagyunk – és két külön világban is élünk: én Budapesten, ő egy svéd kisvárosban. Mégis jól kijövünk egymással, és mindig azt irigyeljük a másikban, ami belőlünk hiányzik. Most eláruljuk mindketten, miért nézünk fel a másikra.
Híres nővérek, akik elsőre olyanok, mint két tojás, pedig nem is!
Vannak testvérek, akik úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, akadnak azonban olyanok is, akik könnyen eltitkolhatják közös rokoni szálaikat. Ha Hollywoodra és a hasonlóságra gondoltok, valószínűleg nektek is rögtön beugrik jó pár név, akik kiköpött másai egymásnak. Nővérek témájú napunk alkalmából összegyűjtöttük a legjobban hasonlító sztárnővérek képét, hogy eldönthessétek: tényleg annyira hasonlítanak?