Annyi szó volt már a bodyshamingről. És kell is hogy beszéljünk róla, mert létezik, és ha a diskurzus része, akkor tudunk tenni ellene. De beszéljünk arról is, hogy mi, nők hogyan bántjuk önmagunkat.

Az emberek mintha mostanában túlságosan unnák az életüket és a legkedveltebb szórakozásukat abban lelnék, ha másokat kritizálhatnak. Iskra Lawrence nem az első modell, akit mostanában lekövéreztek, de talán ő az, aki kellőképpen pörkölt oda a trolloknak.

Nem tudom, mi történik a Távol-Keleten, de komolyan kezd furcsa lenni, hogy egymás után születnek ott a legkülönfélébb kihívások, amelyek súlyosan károsítják a tinédzserek testképét.

Emlékeztek még azokra a pillanatokra, mikor általánosban minden év elején rá kellett állni a nagy mérlegre? Fogadok, voltatok páran, akik fogatokat összeszorítva vártátok, hol áll meg a mérleg mutatója, majd a szívetek összeszorult, mikor a tanárotok hangosan bediktálta a a testsúlyotokat a füzetbe jegyzetelő osztálytársatoknak.

Vannak jópofa internetes kihívások, a hideg vizes adakozós például teljesen pozitívan csapódott le bennem, de ez a legújabb, „tartsd magad elé a papírt!” kihívás abszolút negatív üzenetet közvetít.

A napokban egy művész közzétett egy videót, ami rávilágít egy nagyon fontos társadalmi problémára, a testképzavarra. A kisfilm arra mutat rá, hogy milyen keményen küzdünk azért, hogy a társadalom által tökéletesnek ítélt testet elérjük. Egyszerre kétségbeejtő és művészi.

Nőként sokat szenvedünk attól, hogy elfogadjuk a saját testünket. Folyamatosan másokkal hasonlítjuk össze magunkat, és állandóan elégedetlenek vagyunk. Általában kamaszkorban kezdődnek el ezek a problémák, azonban egy új kutatás szomorú képet mutat arról, mikortól kezdik el utálni a lányok a saját testüket.

Kényes téma a kis mellméret, még mindig, pedig igazán igyekszünk, hogy ne zavarjon. Azért még mindig nem üvöltitek torkotok szakadtából az eladónak, hogy A-s méretű melltartót kerestek, és ja, jó lenne a push-up verzió. Íme pár dolog, amire minden kis mellű nő heves bólogatásba kezd!