Lezajlott a Sztárban sztár negyedik szériájának utolsó adása! A döntőben a versenyzők már csak négyen maradtak: Kocsis Tibor, Muri Enikő, Nagy Adri és Veréb Tomi. Ám közülük csak egyvalaki nyerhette el a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet.
Ez már a nyolcadik vasárnap zsinórban, amikor a Sztárban sztár adása a tévé elé ültet minket. Az átváltozóshow már az elődöntőnél tart, és szokás szerint most is kiesett egy versenyző, így a top 5 top 4-re módosult.
Kezdetét vette a Sztárban sztár hetedik adása, ahol a versenyzőknek ismét két körben kellett bizonyítaniuk. A műsor végén azonban valakinek most is búcsúznia kellett...
A Sztárban sztár című műsor a hatodik részéhez ért, a versenyzőknek már két körben kellett bizonyítaniuk. Az adás végén egyvalakinek most is véget ért a versengés.
A terhessége végefelé járó Liptai Claudia meghozta a döntését, a hétvégén elköszön a TV2 csatornától egy időre. A holnapi Sztárban sztár adásában láthatják utoljára a tévénézők, és már azt is tudni, ki váltja a népszerű műsorvezetőt.
A Sztárban sztár műsor az ötödik részéhez ért, és mint eddig, most is el kellett búcsúzni egy versenyzőtől. Sokáig úgy tűnt, hogy a múlt héten kieső Homonnay Zsoltot a volt felesége, Polyák Lilla követi, ám más valakinek ért ma véget a show.
Már négy hete alakulnak át kis hazánk kisebb-nagyobb sztárjai, kisebb-nagyobb sikerrel. Az idei Sztárban sztár eddig új élményt nem adott, de hátha majd ma! Úgy ültem le megnézni a műsort, hogy akarom szeretni.
A műsor, amiért megéri várni a vasárnap estét: ilyenkor ugyanis kezdetét veszi az ország legnagyobb házibulija Tilla és Liptai Claudia vezetésével. Mutatjuk a Sztárban sztár harmadik adásának legemlékezetesebb produkcióit!