Egyéb kategória

„Ugyanilyen feneke van Kóbor Jánosnak!” – A Sztárban sztár 5 legviccesebb produkciója

Kezdetét vette a Sztárban sztár hetedik adása, ahol a versenyzőknek ismét két körben kellett bizonyítaniuk. A műsor végén azonban valakinek most is búcsúznia kellett...

vous - 2016.10.23.
„Ugyanilyen feneke van Kóbor Jánosnak!” – A Sztárban sztár 5 legviccesebb produkciója

Már beszámoltunk nektek arról, hogy Liptai Claudia befejezi a TV2-s szereplését, ezért a helyét a zsűriben Ábel Anita foglalta el most is, akárcsak az előző adásban. Az énekeseknek – mint ahogy legutóbb – most is két sztár bőrébe kellett bújniuk. Először szóló produkciókat adtak elő, majd egymással duetteztek. Most összegyűjtöttem nektek a műsor 5 legviccesebb produkcióját, amitől garantáltan hangosan fogtok nevetni!

1. Vásáry André – Justin Bieber

Bár André kicsit hamiskás volt, mi nagyon sokat nevettünk a produkcióján, ugyanis teljesen átalakult, rá sem ismertünk. Sőt, a produkciója végén még egy csók is elcsattant…

Objektum doboz

2. Veréb Tomi – Psota Irén

Veréb Tomi Psota Irén bőrébe bújt, aki a zsűrit nem győzte meg, mi viszont végigmosolyogtuk a produkcióját. Nektek hogy tetszik?

Objektum doboz

3. Muri Enikő – Kóbor János

Enikő kinézete már önmagában nagyon vicces volt, de Kóbor János mozgását is szuperül hozta. Sőt, Ábel Anita szerint az énekesnőnek ugyanolyan feneke van, mint Kóbor Jánosnak. Ilyen egy igazi régi csibész!

Objektum doboz

4. Nagy Adri – Tina Turner

Nagy Adri egy tüzes Tina Turner-produkciót hozott nekünk ma este. Érdemes megfigyelnetek azt a flegma arckifejezést!

Objektum doboz

5. Polyák Lilla és Vásáry André – Fluor Tomi és Diaz

Lilla Fluor, André pedig Diaz bőrébe bújt, kiknek produkciója igazi #elnökiügy volt. Mindenképp látnotok kell!

Objektum doboz

A Sztárban sztár hetedik adásának kiesője: Vásáry André

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.