Rengeteg érdekes fejleményről és tanulmányról számoltunk már be nektek. Most éppen azt fejtették meg a kutatók, hogy a ’90-es években született emberek jóval kevesebbszer bújnak ágyba, mint az azelőtt születettek. Azt is megmondták, hogy miért!
Sokszor azok az apró szokások árulnak el rólunk a legtöbbet, amiket mechanikusan, gondolkodás nélkül csinálunk. A tudomány jelenlegi állása szerint pedig a legjelentéktelenebb rutinjaink is összefüggésben állnak érzelmeinkkel, személyiségünkkel és a világhoz való hozzáállásunkkal.
Csetelni nem nehéz dolog. 2016-ban már a legtöbben inkább csetelnek telefonálás helyett. Biztos nektek is ismerős a következő szitu: annyira, de annyira idegesítő módon üzenget valaki, hogy legszívesebben kirohannátok a világból. De mik is pontosan ezek a bosszantó szokások?
Itt a nyár, indulhat a flörtölés. De nem mindegy, hogyan csináljátok. Most csekkoljátok le, hogy ti elkövetitek-e ezeket az itt következő hibákat. Ha igen, akkor ideje leszokni róla, hátha a nagy Ő talál rátok egy flörtölés során.
Ha egészségesen táplálkoztok, de mégsem akar beindulni a fogyás, akkor most jól figyeljetek, mert lehet, hogy ti is ezeket rontjátok el. Változtassatok egy picikét a mindennapi rutinotokon, és a kilók észrevétlenül illannak majd el!
Ugye a ti társaságotokban is megvannak azok az emberek, akiket szerettek, de van egy olyan apró szokásuk, ami miatt idegesítővé válnak. Gondoljátok végig, hogy ti miket csináltok, hiszen lehet, hogy ti is észrevétlenül cselekszetek hasonlókat.