Vajon tényleg létezik olyan, hogy sorsszerű találkozás? Amikor minden jó, minden szép, de végül egyértelműen érzitek és tudjátok, hogy szépen, csendben, szeretetben, de külön kell hogy váljon az utatok? Szerintem igen. Néha találkozunk, megtanuljuk egymástól, amit kell, majd elbúcsúzunk. Egyperces a sorsszerű találkozásokról.

Kislányként sok időt töltöttem a nagymamámnál, fiatal felnőttként kicsit eltávolodtunk egymástól. Engem lefoglalt az útkeresés, a napi dolgok, ő pedig belekezdett a tengernyi teendővel járó nyugdíjas éveibe. Az utóbbi időben viszont sokat beszélgetünk, mint felnőtt a felnőttel, ami egy egészen új élmény a számomra.

„Nagyon nehéz változtatni egy fennálló helyzeten, én már csak tudom. Sokszor nekifutottam, de mindig ugyanott lyukadtam ki. Idén úgy döntöttem, hogy igenis merek változni, változtatni a jelenemen” – meséli Orsi, aki a Vous vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Gyuris Orsolya cikkét olvashatjátok.

Anyámnak erős akarata van. Olyan erős, mint a vízé. Ha elhatározza, hogy akar valamit, akkor, akárcsak a víz, megkeresi a maga útját a legapróbb hajszálrepedéseken keresztül. Az ő akaratereje gyógyító hatással bírt. Engem gyógyított meg vele.

A világnak rengeteg arca van, legalábbis úgy tűnik. Pedig a világ nem változik, csak velünk történnek olyan dolgok, ami miatt másképp látjuk az életünket és azokat a dolgokat, amik körülvesznek.

Már gyerekként észrevettem, hogy vannak napos, vannak árnyékosabb időszakok az életemben. Néha maguktól csusszantak a megfelelő helyre a dolgok, máskor összetorlódott, heggyé nőtt a baj, vagy szakadék mélyére taszítva éreztem magam.

Ezt nem akarom elhinni, már augusztus van! Innen fogva rohamléptekben telnek a napok, és van, aki már a karácsonyra készül. Bár mi a jelenben élünk, így a napsugaraknak vígan örülünk, mégis eszünkbe jutott az év vége. Viccesen közelítünk az elmúláshoz, időkapszulát készítünk. 

A nevünkben benne rejlik a személyiségünk és a sorsunk. Ahogy nevet adunk valaminek vagy valakinek azzal egyedivé tesszük. Az egyediségünk szimbóluma tehát a nevünk. Sok mindent elmond rólunk. Ha ez nem így lenne, nem törnék a fejüket a szüleink hosszasan rajta. Bár úgy tartják ezoterikus berkekben, hogy a születendő lélek sugallja az anyának a nevet, amivel teljesítheti a karmáját.