Egyéb kategória

8 sorsfordító esemény, amikor átértékelitek az életeteket

A világnak rengeteg arca van, legalábbis úgy tűnik. Pedig a világ nem változik, csak velünk történnek olyan dolgok, ami miatt másképp látjuk az életünket és azokat a dolgokat, amik körülvesznek.
vous - 2015.12.25.
8 sorsfordító esemény, amikor átértékelitek az életeteket

Ráadásul nemcsak egyszer, hanem mindig, újra és újra rácsodálkozunk, mást gondolunk róla, mást tartunk fontosnak, mások a prioritások. Számomra ez egy nagyon érdekes folyamat, ahogyan az ember kibillen, elhatározásra jut egy pillanat alatt, valamilyen történés hatására.

Első szakítás/válás

Az első alkalom, mikor úgy érzitek, a szívetek kiszakad a helyéről. Ilyenkor jön a mélység, a zuhanás, amiből felkapaszkodva jó esetben megtanuljuk érettebben látni az emberi kapcsolatokat. Rájöttök, hogy az élet gyakran bizonytalan, a talaj könnyen elmozdul a lábatok alól. A prioritások felborulnak, a pasik háttérbe szorulnak, vagy éppen túlságosan is előre. Restartoltok, és rájöttök, hogy az nem is olyan rossz dolog.

Első komoly betegség

Forrás:
iStock

Ha addig fontos volt a szépség, most háttérbe szorul. Egy komolyabb betegség, ami a hétköznapotokat is befolyásolja, alaposan megdolgozza a világnézeteteket. Az egészség mindennél fontosabb. A szépségnél és a pénznél is.

Első közeli hozzátartozó elvesztése

Az élet véges, és annyi mindent nem csináltatok még. Nekiálltok a feladataitoknak, álmaitoknak, és sokkal jobban odafigyeltek a barátaitokra, családotokra, mert ki tudja, meddig lesz rá lehetőségetek.

Első pánikroham

Amikor rájöttök, hogy valamit nagyon nem csináltok jól. Elkezditek visszafejteni magatokat, hogy rájöjjetek a probléma gyökerére. A végére megtanuljátok, hogy az idegrendszer csúnya dologra képes, és nem szabad alábecsülni magatokat. A test és a lélek sem bír el mindent.

Első kudarc

A teljesítményért meg kell dolgozni, de néha ez sem elég, hogy nyerjetek. De fő az optimizmus, az, hogy felismerjétek, olykor a külső tényezők is közrejátszanak egy kudarcos végkimenetelben. Vagy éppen rájöttök, hogy nem tettetek a sikerért eleget.

Első barátság elvesztése

Magány. Felér egy közeli hozzátartozó elvesztésével. Az emberek összetettek. Miért nem működött? Mit kellett volna másképp?

Első gyerek

Forrás:
iStock

A világ összezsugorodik egy pici ember képére. Ő a világ. Egy darab belőletek. Minden más csak utána jön. Minden megváltozik.

Első komoly hullámvölgy a párkapcsolatban

Mélypont a javából. Megélitek, milyen érzés visszatáncolni a szakadék széléről. Földöntúli boldogság, amit megtennétek a másikért még egyszer. És meg is fogjátok.

Nektek mi változtatta meg az életeteket?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.