Elém került Facebookon Pribránszki Marianna írása, aki a magatartási problémákkal küzdő tanulók integrációjával szemben fogalmazott meg egy elég indulatos írást a Gyerkőcökkel Suttogó címen futó blogján. A cikkét utána rengeteg szakmai csoportba posztolta, így kattintottam le én is, és lettem az írás végére dühös és szomorú egyszerre.

A diákok már biztosan nagyon izgulnak, ugyanis a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma elkezdődik a 2016/2017-es tanév őszi érettségi időszaka.

Novembertől több nyelvvizsgaközpont is módosít mind az értékelésében, mind a megoldandó feladatokban. Ha pont mostanság terveztek felkészülni valamelyikre, először ismerkedjetek meg az újításokkal.

„A szépség nem az arcodon van. A mosolyodban. A szívedben. – Oravecz Nóra” – olvashatjuk a harmadikos környezetismeret-tankönyvben. Állítólag. A tárgyi bizonyítékot először Bihari „Tékasztorik” Viku osztotta meg, aztán néhány óra alatt több ezren.

Szinte hihetetlen, hogy a gyerekházasság még mindig létező dolog a világban. Tudtátok, hogy Indiában a 20–24 éves nők közül 4-ből 1 gyerekházasság áldozata?

Furcsa megírnom ezt a cikket. Vissza kell utaznom egészen az általános iskolás énemig, és valljuk be, nem mindig kellemes visszaemlékezni ezekre a pillanatokra. A gyerekek igazán kegyetlenek tudnak lenni, és én igazán könnyű préda voltam.

Én szerettem iskolába járni. Jövök is egy közhellyel – „jó fejem volt”, fogékony voltam az újra, ittam a tudást, mint a málnaszörpöt. Nyitott voltam meg kíváncsi. Rengeteget olvastam, de szinte NEM tanultam semmit. Már ami a tanulás hivatalos, otthoni formáját illeti.

Most kezdhetném azzal, hogy kislánykoromban balerina szerettem volna lenni – de ez nem így volt. Katona akartam lenni, mert engem valamiért a terepmintás egyenruha fogott meg. A balerinakorszak nálam kimaradt. Na jó, vicceltem. Nincsen olyan nő, aki kislányként ne balerina szeretett volna lenni – ez alól pedig én sem vagyok kivétel. Ez a régi álmom most teljesült egy órára, ugyanis kipróbálhattam, milyen a felnőtt balett.