A 2017-es X-Faktort a magyar tehetségkutató történetében először nyerte meg egy „zenekar”. Ricco és Claudia duója lett a befutó, így övék lett a havi egymillió forint, az utazás, valamint a 10 millió forint, amit a zenei karrierjük beindítására költhetnek.
Véget ért az Exek az édenben: a reality nyerő párosa 6 millió forinttal térhet haza.
Átadtuk a Cookta első Aranykanál-díját, és beszélgettünk egy kicsit a nyertessel, Kard Évával, aki persze nem érkezett üres kézzel. Fantasztikus süteményekkel jött, legnagyobb boldogságunkra!
Teszteljétek, milyen lottónyertes válna belőletek!
Biztos vagyok benne, hogy ti is álmodoztatok már arról, mi lenne, ha megnyernétek a lottót. Ha a következő tesztet kitöltitek, fény derül arra, mit is árul el a személyiségetekről az, hogy mihez kezdenétek a nyereménnyel.
Oscar-díjat nyert a Saul fia! – hatalmas magyar siker
Megtörtént az, amit a szívünk mélyén már egy hónapja, sőt már 2015 nyarán, Cannes-ban is sejtettünk. Nemes Jeles László első filmes rendező alkotása, a Saul fia Oscar-díjat nyert. Tudtuk, de mégsem fogjuk fel.
Leonardo DiCapriót idén ötödször jelölték Oscar-díjra. Az elmúlt években ő volt a gálák nagy vesztese, hiszen egyszer sem kapta meg a szobrot. Rengeteg mém készült már a témával kapcsolatban, most elképzeltük, milyen lesz lenne az, ha hazavinné a díjat.