Emlékszünk dolgokra. Emlékszünk jól, rosszul, sokszor összemosódnak történések, helyszínek és időpontok. Olyan is van, hogy egymáshoz közel álló emberek egymás élményeit raktározzák el sajátjukként, aztán évekkel később már úgy emlékeznek, mintha velük történt volna meg mindez. Ez a három csillagjegy azonban PONTOSAN emlékszik mindenre.
A túlzott stressz negatív hatással lehet az egészségetekre, teljesítményetekre, koncentrációs készségetekre. Egy új tanulmány szerint ráadásul a kevesebb stressz alacsonyabb kortizolszinthez vezet, ami javítja a memóriát és az agyi működést. Kell ennél több motiváció, hogy csökkentsétek a stresszt?
Azt a tényt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az edzésnek számtalan pozitív hatása van az egészségi állapototok szempontjából. A tudósok azonban most felfedezték, hogy akár már napi 10 perc edzés is kiváló hatással van a memóriára. Szóval edzésre fel, és jobban megy majd a munka vagy a vizsgák!
A felnőttéválással sokan úgy érezhetik, hogy végre mindent szabad, ami addig tilos volt - így lehettek az alkoholfogyasztással is. A mámoros érzés csábító lehet, ám a mellékhatásai annál kijózanítóbbak. Az alkoholfogyasztás ugyanis meglehetősen sok káros hatással lehet a szervezetetekre. Többek között például a memória romlásához is vezethet.
A megfelelő lépésekkel megőrizhetitek jó memóriátokat, és elkerülhetitek a korral járó memóriaromlást. Kezdjétek el még ma a megfelelő táplálkozást, mozgásformát és pihenőidő betartását. Megmutatjuk, hogyan vágjatok bele.
Az, ha nem hagyjuk abba a tanulást életünk során, rengeteg előnnyel járhat: azon túl, hogy folyamatosan új ismereteket szerezhetünk, agyunk kognitív romlását is lelassíthatjuk, és ezzel akár az olyan betegségek kialakulását is megelőzhetjük, mint az Alzheimer-kór. Azonban ahogy öregszünk, egyre nehezebben megy a tanulás – a tudomány viszont tudja, hogyan kell hatékonyabban megjegyezni a dolgokat! Íme néhány tipp arra az esetre, ha belehúznánk kicsit a tanulásba!
Az talán már nem meglepő, hogy az öregedés egyik velejárója, hogy a szellemi frissességéből folyamatosan veszít az ember. Ezzel kapcsolatban néhány amerikai kutató arra volt kíváncsi, a nőknél mikor és milyen romló folyamatok jeletkeznek a kor előrehaladtával.
Kérdezzetek meg valakit élete legemlékezetesebb eseményeiről, és szinte biztos, hogy valami olyat mond, ami 15 és 25 éves kora között történt vele. Sőt, szakértők szerint erre az időszakra emlékszünk a legtisztábban; de mi lehet az oka?