Hosszú-hosszú évekig kizárólag magas sarkú cipőben voltam hajlandó elhagyni a lakást, nekem a magas sarok jelentette a nőcisséget, a ringó csípőt, és azt, hogy jobb a fenekem, karcsúbbak a combjaim. Igen ám, de aztán váltanom kellett, kicsit összementem, és furcsa tüneteket vettem észre magamon.
A legtöbbünk átesett a keresztelkedésen, azóta pedig gyakran halljuk az idősebbektől a kérdést, miért is nem járunk templomba. Mindenkinek megvan a maga kifogása, ami valljuk be, elég elcsépelt már. De most mondunk nektek egy újat, ami már igaz is: azért nem megyünk, mert nem hasonlít a templom egy óriási magas sarkúra. Bizony, ez most komoly.
A meggyőződéses magassarkú-imádók útjába semmi sem állhat, még a térdig érő hó sem, így karácsonykor és a szilveszteri buliba számukra ez a kötelező viselet. Hozzájuk szólok most. Ne essetek hanyatt a járdán, fogadjatok meg pár jó tanácsot!
Nem vagyok egy átlagos testalkatú csaj, mármint összejött minden, amit annyira nem akartam: erős csontozat, nagy láb, viszonylag magas testalkat, szögletes arc. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem láttam meg magamban a szépet, de mennyivel egyszerűbb lett volna vékony, törékeny, kis pöttöm csajnak lenni! Ezzel pedig szerintem nem vagyok egyedül.
Ahogy a divat világában minden, úgy a cipőtrendek is szezononként változnak. Hol teljes egészében tér vissza egy régi kedvenc, hol feltuningolva, hol pedig valami egészen új stílust láthatunk a boltok polcain. Mai napunk témáját hallva – ami az égimeszelő itt a VOUS-n – nő létünkre rögtön a magas sarkúk és a szebbnél szebb lábbelik jutottak eszünkbe. S mivel hamarosan beköszönt az ősz, így ideje beszereznünk az új cipellőinket! Ehhez hoztunk nektek most egy kis segítséget, íme, ezekben lehettek a legstílusosabbak idén ősszel!
Nektek is mindig töri a vadonatúj cipő a lábatokat? Most ennek véget vethettek! Hoztam nektek egy szuper trükköt, amit ha elég nagy a fagyasztótok, érdemes kipróbálnotok! Íme!
Az megvan, amikor egy kicsit hosszúra sikeredett este után hazaértek, leveszitek a magas sarkút, pihentek egyet, majd miután felkeltek, nem tudtok lábra állni, mert úgy fájnak a lábujjaitok, a talpatok, a sarkatok? Mert nekem igen. A fájdalom pedig annak a jele, hogy valami nincs rendben. Úgyhogy vigyázzatok magatokra, és ne toljátok túl a magas sarkú hordását!