Nézem a port az ablakpárkányon. Majd letörlöm holnap, majd akkor, amikor berakom a nagymosást, és az ablakot is megpucolom. Majd holnap.

A mozgást felnőttkorban újra, szabad akaratukból elkezdők nagy részét a túlsúly, az álmatlanság, a fájdalom, vagy az emésztési zavarok leküzdése vezérli. Vannak olyanok is, akik külsőnek tűnő kényszerek (mint például az infarktus, magas vérnyomás, magas koleszterin, csontritkulás stb.) hatására kezdenek el sportolni, amit rehabilitációnak nevezünk.

Ahogy azt Kelly Clarkson is megénekelte anno: ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Jólesik ezt hallani, ha nehezebb időkben találjuk magunkat, de ez nem csak holmi lélekgyógyító kifejezés. A tudomány bebizonyította, hogy ez TÉNYLEG így van!

A határokat könnyű meghúzni, de ugyanannyira könnyű semmibe venni, átlépni és megtiporni is. Az, hogy kinek hagyjuk csak rajtunk múlik. Ez mind igaz a belső határainkra is.

A legsötétebb nap volt, amire csak emlékszem. Beborult az ég, a napot alig láttam, pedig tudtam, ott van valahol. Végignéztem a vastestemen, és tetőtől talpig evett a rozsda. Féltem. Mit féltem, rettegtem, hogy a világnak vége szakad, és én összeomlok benne, úgy, hogy nem hegeszt meg semmi sem.

Akkor reggel a szokásosnál is korábban kelt. Rossz éjszakája volt, a párja későn ért haza. Nyugtalanul forgolódott, amíg meg nem hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. Fél óra is eltelt, mire mellébújt a férfi, frissen zuhanyozva, illatosan. Hátulról átölte, és már aludt is. De ő még sokáig nem aludt el. Zakatolt a szíve, maga sem tudta, miért, hisz máskor is előfordult már ilyen késői érkezés.