„Ha kerekesszékes vagy és mosolyogsz, teljesen összezavarod az embereket” – Fenyvesi Zoltánnal beszélgettünk
Till Attila Tiszta szívvel című filmjét óriási érdeklődés övezi. Nem csoda, hiszen szokatlan szerepkörben mutatja meg a mozgássérülteket: elesett, segítségre szoruló karakterek helyett belevaló, életigenlő, vagány srácokat látunk a vásznon. És az életben is, hiszen Fenyvesi Zoltán pont ilyen. Sőt! Talán még „ilyenebb”.
A Lego az egyik új minifigurájával történelmet írt. A szokásos formák között ugyanis most fedezhetünk fel először fogyatékkal élő emberkét.
Kylie Jenner elég rossz döntést hozott, amikor úgy határozott, az Interview magazin címlapján kerekesszékben pózol. A tizennyolc éves modell ezzel a fotózással mozgássérült lányok ezreit haragította magára, jogosan! A csajok pedig nem mentek el szó nélkül Jenner címlapja mellett.
Ez a legjobb segédeszköz mozgássérülteknek a kerekes szék óta
Ilyen a szexuális élete egy kerekes székes nőnek
Valljuk be, mindannyian elgondolkodtunk már azon, vajon hogyan szeretkeznek azok, akik kerekes székhez vannak kötve. Most végre választ kaptok minden olyan kérdésre, amit féltetek megkérdezni!