Emlékszem, az én gyermekkoromban nem igazán esett szó a vámpírokról. Természetesen hallottunk Drakuláról, és filmek is jócskán születtek a témában, de talán nem volt akkora a felhajtás körülöttük, mint ma. A mai gyerekek azonban már úgy nőnek fel, hogy teljesen természetes nekik a vámpírjelenség, köszönhetően a filmgyártás csodáinak. De vajon a mostani generáció az egyetlen, aki retteghet az emberi vérszívóktól, vagy már a régi kor magyarjainak is megvolt az oka a félelemre?

Azt hiszem, én elmondhatom, hogy jártam csodaországban. Sőt, éltem is ott.  Nagyon-nagyon sokáig szunnyadtam abban a világban, és az én Fehér Nyulam mindig más volt. Hol egy könyvszereplőt követtem kacskaringós utakon, hol egy rajzfilmfigurát. Volt egy időszak az életemben, amikor nem ebben a világban éltem. Élénken emlékszem rá, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben, nem volt jó a jelenben élni, és inkább kirándulni jártam máshová. Fejben.