Sándor Petit eddig a színház világából ismerhette a közönség, október óta viszont egyre többen ismerik meg a nevét, hála a 200 első randi című sorozatnak, amelyben minden hétköznap láthatják az emberek. A színészi pályafutása mellett azonban Peti meg szeretné mutatni, hogy a mikrofon mögött is megállja a helyét.
A Caltech kutatói olyan, hangzáson alapuló optikai illúziót hoztak létre, melynek már több ezer ember bedőlt az interneten. Tesztek egy próbát?
Vannak olyan fotók, amik első ránézésre teljesen mást ábrázolnak, mint amit valójában. Ez a fotó viszont a sokadik ránézésre is úgy tűnik, mintha széttárt női lábakat ábrázolna... pedig ez csak egy ágy.
Tavaly azon ment a harc az online világban egy ruhával kapcsolatban, hogy vajon milyen színű is az. Hát úgy tűnik, idén sem maradunk ilyen remek „találgatós játék” nélkül.
Elég nehéz tökéletesnek éreznünk a saját testünket, miután olyan fitneszmodellek képeit nézegettük, mint mondjuk Maeve Madden vagy Anna Victoria. Az ilyen modellek teste túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen – és ezt végre ők maguk is beismerik! Sőt, ennél tovább mennek: elárulják annak a titkát is, hogyan készülnek róluk olyan jó képek.
Egy 22 éves nő valódi mestere az illúziónak. Saját testét használja fel ahhoz, hogy mindenkit ámulatba ejtsen. A képek nézegetéséhez csak egyetlen jó tanácsom van: ne higgyetek a szemeteknek!