Valami megkopott, már nem volt akkora a tűz, ott volt a három gyerek, a felelősség meg minden….. de én döntöttem úgy, hogy megcsalom
Egy hónapja nem láttam a gyerekeimet, és még két hétig nem fogom. De küldök pénzt, amit tudom, a volt feleségem rájuk költ majd. Valaha volt családom. Ma a romjait se találom. Én zúztam szét. Mindennek ára van.
Ennek a három csillagjegynek a szívét lasszóval se lehet fogságba ejteni
Függetlenek, szabadok, szertelenek. De ha maguktól szeretnek beléd, a csillagokat lehozzák érted.
Még hónapok múlva is sírva fakadt, ha valahol összefutottak volt férjével
Veronika látott már sok válást. Sorra estek szét a családok körülötte, de azt hitte, NEM ANNYIRA nehéz. Meg lehet szokni az egyedül maradást.
Tégla -Egyszer már elutasították a HIVATALOS munkahelyi kölcsön igényét, de arra gondolt tesz még egy próbát
A ház falának első tégláját közösen rakták le, nagyon romantikus volt, de tényleg.
A bizalom, a hűség az egyik legfontosabb dolog egy párkapcsolatban. Persze nem vagyunk egyformák: egyeseket könnyebb elcsábítani, mások a végsőkig kitartanak a párjuk mellett. Mindez sok mindentől függ, a hűtlenség hátterében több ok is állhat. De ugyanígy a hűség is több mindennel magyarázható. azt mondják, attól is függhet, hogy mikor születtünk. Eszerint ez a 3 csillagjegy lehet a leghűségesebb mind közül.
Nem a hosszú távú viszonyok korát éljük, ez kétségtelen. A média a fogyasztásra buzdít, arra, hogy minden lecserélhető és minden pótolható. Sajnos úgy tűnik, ez kezd beszivárogni emberi kapcsolataink terébe is…
A monogámia az evolúció zsákutcája?