Egyéb kategória

Tégla -Egyszer már elutasították a HIVATALOS munkahelyi kölcsön igényét, de arra gondolt tesz még egy próbát

A ház falának első tégláját közösen rakták le, nagyon romantikus volt, de tényleg.

vous - 2019.04.07.
Tégla -Egyszer már elutasították a HIVATALOS munkahelyi kölcsön igényét, de arra gondolt tesz még egy próbát

Aztán átvette a többit a kőműves meg a csapata és gyorsan felhúzták a falat, sebesen épült a ház, amit otthonuknak szántak. Sebesebben, mint azt pénzzel bírták volna igazán. Ahogy teltek a hónapok, a HITEL mellett tartozni kezdtek ennek is, meg annak is. A szülők kevéske pénzét már rég beépítették, a rokonokat is megcsapolták már, és kifogytak az ötletekből, honnan is lehetne még pénzt szerezni.

tégla

tégla
Forrás:
pixabay

Laura végső kétségbe esésében úgy döntött a főnökéhez, a cég tulajdonosához fordul, egyszer már elutasították a HIVATALOS munkahelyi kölcsön igényét, de arra gondolt tesz még egy próbát, személyesen, hátha megesik rajta a szíve. Nagyon költöztek volna már…. az albérlet is falta a pénzt.

Időpontot kért és kapott még arra a hétre, péntek délutánra. Egészen pontosan kora este ért rá a tulaj, amin Laura nem akadt fenn, nyilván elfoglalt, egyébként is boldog volt, hogy legalább szóba áll vele.

Késett egy kicsit, a tulaj már az irodájában volt, egyedül. A titkárnő rég hazament, péntek este senkinek se akadt dolga a cég telephelyén. Ketten voltak.

A tulajdonos hellyel, itallal kínálta. A kanapéra ültek, a férfi egy pohár bort nyomott a kezébe és szóra ösztökélte. Mit is akar PONTOSAN? Laura vázolta a helyzetet, miközben egyre hátrált, mert túl közel ült hozzá a másik. Kényelmetlenül érezte magát, de nem mert felállni, és jelezni se, hogy a helyzet kezd kellemetlenné válni számára. Még a végére se ért a mondandójának, a férfi keze már a combján volt, a szája a nyakán.

Laura ellökte magától, felugrott és kirohant az irodából. Hazáig sírt, nem csak az erőszakos nyomulás, de kiszolgáltatottsága, a reménytelenség, az anyagi csőd közelgő réme miatt is.

Aznap éjjeles volt a férje, nem találkoztak, másnapra meg igyekezett összeszedni magát, mert abban biztos volt, hogy SOHA nem meséli el párjának mi történt.

Abban is biztos volt, hogy hamarosan kirúgják a munkahelyéről, egészen biztosan kirúgják, hiszen a férfinek kínos lesz majd naponta látnia, de nem így történt. Sőt. A következő hét végére a munkaügy arról értesítette, hogy felülvizsgálták előzőleg elutasított kölcsönkérelmét és akár már a következő héten felveheti az összeget. Egy hatszámjegyű, vissza nem térítendő támogatást.

Majd ugyanaznap egy ismeretlen címről kapott egy emailt. Egy fotó volt benne, épp azt a pillanatot kapta el, amikor kétségbeesve ellöki magától a tulajdonost. Tisztán látszott az arca, és arcán az undor, a megütközés, a pánik.

Egyetlen mondat kísérte a fotót: „Építsétek fel a házatokat Kedves!” Aláírás: Tégla.

Sok év múlva derült csak ki, hogy a tulaj felesége toppant be akkor, azon az estén váratlanul az irodába. Végighallgatta, látta mi történt. Azonnal beadta a válókeresetet a férje ellen, és a maga busás lelépési pénze mellett kiverte a férjéből Laura támogatását is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.