Tudom, soha nem lehet közöttünk semmi, mégsem tudok megálljt parancsolni magamnak.
Mindannyian ismerjük a rózsaszín köd jelenséget, amikor a párunk annyira tökéletes, hogy nála jobbat el sem tudunk képzelni. Igen ám, de néhány hónap múlva elmúlik ez az érzés. Ilyenkor a legtöbb pasi már nem küzd a nő szívéért. De vajon helyes ez így?
A társkeresésben mindig is voltak bukkanók. Legfőképpen akkor, amikor meg kell ragadni a másik fél figyelmét. Amikor kiderül, hogy mindketten jobbra húztátok egymást, megkezdődik a becserkészés. De mit mondjunk?
Azt mondják, a nyáron szárba szökkent szerelem nem lehet örök életű, a forró hónapokban a nagy fellángolásoké a szerep, melyek fellobbannak, nagyot égnek, majd épp olyan gyorsan el is múlnak, beleégetve magukat az emlékezetünkbe. Ám nem mindig van ez így, előfordul, hogy az ember éppen ilyenkor találja meg az igazit. Hoztunk most nektek pár történetet nyári szerelmekről.
Több oldalon is fenn van a kedves. Persze álprofillal, vagy az igazival, de akkor meg kapcsolati státuszáról csúsztat, de nagyot. Fűzi a neten lebzselő csajokat, vagy gyűjti a lájkokat a csaj, miközben állítólag tiszta szívből szereti párját. Naná. Mi meg elhisszük.
Manapság a Facebook, az Instagram és a Tinder világában előbb kezdünk el chatelni a kiszemeltünkkel, mint hogy találkoznánk vele, így a flörtölés sokszor a chates beszélgetésekben merül ki. Nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan is kivitelezzük, és mit, hogyan írunk…
Merthogy sokszor úgy tűnhet, hogy a kiszemelt pasi, akivel szívesen randiznátok, akit szívesen megismernétek valahogy olyan jeleket küld felétek, amiből arra következtettek, hogy nem jöttök be neki. Aztán mikor továbbgonoljátok, arra a következtetésre juthattok, hogy mégis tetszetek neki, s amikor bátorítanátok, ő olyan jeleket küld, amik hatására mégis visszaléptek. Aztán kiderül, hogy fülig szerelmes belétek, csak olyan jeleket küld, ami teljesen összezavar benneteket és nem tudjátok kibogozni belőle, hogy mit is szeretne. Íme 5 teljesen összezavaró jele annak, hogy a pasi szerelmes belétek.
Vannak emberek, akik tökéletesen tudnak flörtölni, játszadozni a hangjukkal, és olyan mozdulatokat bevetni, hogy attól aztán tényleg minden pasi elalél. Aztán ott vagyunk mi, azok a lányok, akik rögtön elvörösödnek, és alig bírnak ilyenkor kinyögni egy értelmes mondatot. Szerencsére semmi sincs veszve, pár trükkel ugyanis sokat javíthatunk a helyzeten!