Kétségtelen, hogy a saját esküvőtök előtt teljesen más érzés elmenni egy esküvőre, mint a sajátotok után. Előtte olyan varázslatos az egész, szeretnétek tudni, milyen lenne, ha...
Azt hiszem, egyvalami biztos az életben a halál és a születés után: soha nem fogom megérteni azokat az embereket, akik házasságkötés előtt, alatt és után bombázzák a szereplőket kéretlen jótanácsokkal, idegesítő kérdésekkel, ne adj' isten, totálisan felhatalmazva érzik magukat arra, hogy beleszóljanak mindenbe (de tényleg mindenbe).
A gyűrűkkel, a meghívókkal és a vőlegény frizurájával kapcsolatban is van mondanivalónk!
A hónapokon át tartó szervezés, a ceremónia és a lagzi után egyértelmű, hogy az ifjú pár megérdemel egy hosszú, pihentető nászutat. De tudtátok, hogy az utóbbi időben ez egyre inkább háttérbe szorul, és a helyét valami más vette át?
Alig két hét van hátra az esküvőnkig, pedig a lánykérés most volt februárban. Az ember akkor még azt hiszi, az egész fénypontja a nagy nap lesz, de az igazság az, hogy az csak egy szelete az egésznek. Ha valamikor ebben a helyzetben mindennél jobban igaz az a bizonyos állítás, hogy a megtett út az, ami igazán számít.
Teljesen kiakadt egy esküvői fotós, miután egy páratlan jelenségnek volt tanúja Dél-Walesben. Éppen kezdetét vette a ceremónia, aminek ugyebár a legszebb momentuma az, hogy a férj végignézi, ahogyan élete szerelme végigvonul a széksorok között. Az egyik legjobb alkalom ez egy fotósnak, hogy megható pillanatokat kapjon lencsevégre, de képtelen volt megtenni.
Számomra most vált világossá, hogy mi az álomszép esküvő receptje. Nem a tökéletes szervezés, nem a tengernyi virág, és nem a gyönyörű ruha, hanem egy szertelen, rakoncátlan koszorúslány.
Amikor esküvőre kerestek ruhát, biztosan szembesültök majd azzal az érzéssel az izgalom mellett, hogy vajon amit csináltok, az normális-e. Akarva-akaratlanul is eszetekbe jut, hogy vajon más nő is 10 szalonban próbált ruhát, vagy esetleg elsőre megtalálta az igazit. Vajon a többség milyen fazont választ?
