Ma végleg leköszön Barack Obama az elnökségi posztjáról, azonban nemcsak ő búcsúzik, hanem felesége, Michelle is. Sőt még Michelle divattervezői is.
Öltöztette a hírességeket, de nem kedvelte őket – Alexander McQueen, a divatvilág különc tervezője
Az angol divat huligánjaként, valamint minden idők egyik legprovokatívabb és legfantáziadúsabb divattervezőjeként emlékszik a világ Alexander McQueenre, pedig igazán csak halála után lett elismert a neves divattervező. De honnan jött és mit tudott a szabóinas, akit Hasfelmetsző Jack és a halál ihletett meg leginkább?
Lauren Conrad egyértelműen sokszínű személyiség, hiszen színésznőként, íróként és divattervezőként is dolgozik, de most kénytelen lesz lassítani egy kicsit a tempón. Egy nagyon cuki fotóval jelentette be ugyanis, hogy babát vár!
A New York-i divathét egy új nevet hozott a köztudatba. Alon Livné. Jegyezzétek meg a nevét, ugyanis megalkotta a fürdőruha menyasszonyi ruhát. Nyári menyasszonyok, készüljetek!
Donatella Versace az élő legenda, egy keményen dolgozó nő, aki tudja, néha muszáj visszavenni a tempóból, hátradőlni és élvezni az életet.
Ha ti is olyan divatmániások vagytok, mint mi itt a szerkesztőségben, akkor biztos nektek is feltűnt már, hogy a divatbemutatókon mindig van legalább egy rosszul öltözött ember: ez pedig nem más, mint maga a divattervező! Na de mi állhat e furcsaság hátterében?
„Jó, hogy elsőre nem vettek fel az egyetemre” – Daubner Anna divattervezővel beszélgettünk
Daubner Anna le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik: a pöttöm lányról lerí, hogy a divat központi szerepet tölt be az életében. A városban, amit Budapest helyett a több ezer fekete télikabát városának is nevezhetnénk, üde színfolt a megjelenése. Ahogy az is látszik rajta, hogy megvan a maga elképzelése a dolgokról. Törékeny termete és fiatal kora ellenére is olyan erő árad belőle, amit a legtöbben megirigyelnének. Hazudnék, ha azt mondanám, ez meglepett: az a lány, aki már a húszas éveiben önálló márkát indít, és sikeresen menedzseli is azt, csakis céltudatos lehet…
Yves Saint-Laurent legendás divattervező ma ünnepelné 80. születésnapját. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttük a legjobb idézeteket tőle.