Egy jól működő kapcsolatban a felek már kitapasztalták egymás vágyait, és olyankor nagyon kevés kérés hangzik furcsán, ha elhangzik hempergés közben. Azonban a kezdeti fázisban sokszor megdöbbenve halljuk, hogy mitől korbácsolódna fel jobban a pasik kedélye. Azt már mindenki döntse el maga, hogy eleget tesz-e ezeknek a szokatlanabb óhajoknak, vagy csak udvariasan eltereli mással a partnere a figyelmét. Egy biztos: van egy sejtésünk, hogy milyen videóknak és filmeknek a hatására támadnak az uraknak ilyen pompás ötletei.
Kimberel Eventide úgy véli, ő egy plejádi csillagmagból származik, és azért jött a világra, hogy az embereken segítsen és a Földet megmentse.
A szexben mindenkinek más igényei vannak, így jobb nem ítélkezni egymás szokásain. Vannak azonban egészen bizarr dolgok, ezeket próbáltunk egy csokorba gyűjteni.
Azt gondolnánk, a látászavarral és hányással járó féloldalas fejfájás rettenetére senki sem hajaz, és ez nyilván így is van. Csak hát az enyhén felemelt karról eltűnik az integető-háj, és ez épp elég...
Miközben megjelent a minimalista, tudatos vonal a szépségtrendekben is, a másik oldalon fénykorát éli a túlkapásokkal teli arc- és hajdíszítés. A csillámos, kristályos sminkektől kezdve, a festett szeplőkön keresztül a fonott szemöldökig minden felvonul ezen a színes palettán, és mi nem győzünk betelni a látvánnyal.
Összegyűjtöttük 2017 legundorítóbb és legérhetetlenebb szépségtrendjeit. Persze némelyik egy fotózáson megállná a helyét, de a legtöbb igazán gusztustalan és totál felesleges. Természetesen az alábbiak közül egyiket se vegyétek komolyan. Talán jobb, ha úgy gondoltok rájuk, hogy milyen kreatívak egyes emberek. Bár már elmúlt halloween, kellemes borzongást kívánunk!
Az idei tavasz bővelkedik megdöbbentő farmertrendekben, ezért azt gondoltuk, összeállítunk egy toplistát a legbotrányosabb darabokról. Nektek melyik a kedvencetek?
2016-nak rengeteg szuper szépségtrendet köszönhetünk, DE felütötte a fejét pár olyan is, amiket nem igazán tudtunk hova tenni. Ezek általában nem tartottak sokáig, hamar lecsengtek, mégis meghökkentő, hogy voltak/vannak követőik. Most összegyűjtöttem nektek azokat, amiktől idén mi a leginkább kiakadtunk.