Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy egyre nehezebb elaludnom, pedig igénylem az alvást. Ilyenkor néha eljön az a pont, hogy egyszerűen muszáj valamit bevetnem annak érdekében, hogy az álommanó eljöjjön, és álomport szórjon a szememre.
Lefogadom, hogy nektek is ugyanaz ugrik be először reggelente: bárcsak máris este lenne, és folytathatnátok az alvást! Egy fárasztóbb napon pedig csak ez az egyetlen vágyatok, aztán eljön az éjszaka, ledőltök aludni, és éberebbek vagytok, mint az elmúlt 16 órában. De miért?!
Az alvás fő funkciója, hogy pihenjünk, másnap frissen és kivirultan ébredjünk, ám ez nem mindig jön össze. Ha olyankor tapasztaljátok az álmatlanságot vagy a fáradtságot, amikor a barátnőtöknél vagy valahol máshol hajtottátok álomra a fejeteket, akkor most szakemberektől tudhatjátok meg, mi állhat az egésznek a hátterében.
Hány órát töltöttünk már ébren az éjszaka közepén csak azért, mert folyamatosan agyaltunk mindenen! Vannak olyan esték, amikor lehetetlennek tűnik kikapcsolni a gondolatokat, de ez alábbi trükkök segíthetnek, hogy ez sikerüljön.
Ha nektek is az esti rutin kimaradhatatlan része az ágyban fekve Facebook-pörgetés, akkor van egy rossz hírünk.
Én nem vagyok alvajáró – legalábbis eddig nem jelezte nekem senki –, viszont a közeli ismerőseim közt több embert is érint ez a jelenség. Azonban még sosem láttam élőben mást alvajárni, így örülök is, hogy most alkalmam nyílik összegyűjteni, mit szabadna csinálnom, és mit nem egy ilyen szituációban.
Az utóbbi időben vacakul alszotok, és fogalmatok sincs, mi az oka? Persze azt mindenki tudja, hogy a lefekvés előtti órákban tilos a kávé, éjfél előtt érdemes ágyba bújni, és a nehéz kajákat is jobb mellőzni, hacsak nem akartok rémálmokat. De mi van akkor, ha minden szabályt betartotok, és mégis gondok vannak? Lehet, hogy ezek a meglepő apróságok állnak a háttérben!
Szerintem vagyunk néhányan, akik könyörögni tudnánk a pihentető alvás receptjéért. Vagy valamiért, amitől reggel úgy keltek, hogy imádjátok a világot, kávét készítsetek a fél családnak, sőt még szmájli alakú palacsintát is süssetek mindenkinek.