Egyéb kategória

VOUS-kísérlet: megmutatom, milyen ereje van a pozitív gondolatoknak

A kimondott szavaknak ereje van. Közhely – gondolhatod. De megdöbbentően igaz – mondom én. Nagyon vigyázni kell azzal, hogy mit mondtok egymásnak, de mi a helyzet egy virággal? Vajon egy növénynél is számít, ha szép szavakat, pozitív mondatokat mondasz neki? Kipróbáltam.
vous - 2015.06.28.
VOUS-kísérlet: megmutatom, milyen ereje van a pozitív gondolatoknak

Nagyon érdekes kísérletet folytattam a múlt héten. Elgondolkoztam azon, mi történik akkor, ha egy cuki rózsaszín virágnak kedves szavakat mondok, egy másik ugyanolyannak viszont csupa negatív dolgot suttogok. Az eredmény megdöbbentő!

A növényeket egymás mellett nevelgettem és egyformán adtam nekik vizet. No, meg szavakat is kaptak. Fogtam egy post-itet, és az egyikre pozitív, a másikra negatív szavakat írtam. Ahogy írtam a negatívat, nagyon rossz érzés fogott el, nem akartam bántani szegény növényt, de hát a cikkírás olykor áldozatokkal jár…

A post-it-ragasztáson túl és az öntözésen innen még egy dolgot bevetettem. Lehet, hogy mókásan hangzik, de mindkét növénnyel úgy bántam, ahogy a „szerepéhez” illet. Tehát a „pozitív” virágot forgatgattam, többször néztem rá, hogy a kis bimbókkal mi történik, míg a másikkal semmit nem csináltam (az alapdolgokon kívül). Először fel sem tűnt, de az ötödik napon, mikor egymás mellé tettem őket, hopp, mit láttam?!

A „negatív” növénynek megsárgultak a levelei és szomorú lett az a néhány friss bimbója, ami volt neki, míg a boldog növénykének szépek maradtak a kis virágai, és a levele sem sárgult meg.

Na, ezek után mondja valaki, hogy a szavaknak nincs ereje!

Próbáljátok ki ti is! Várjuk a képeket üzenetben a Facebook-oldalunkon.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.