Ugye te magad is elgondolkodtál már azon, hogy vajon milyen lehet kamionsofőrnek lenni? Vagy esetleg az is vagy? Vagy talán az voltál? Bármelyik eset is áll fenn, a jelenkor sofőrjeinek lényegesen könnyebb dolga van, mint azoknak, akik a kamionozás hőskorában adták erre a nem kevés kihívást jelentő munkára a fejüket. Mai írásunk a múltról és a jelenről szól, ám azt csak te tudhatod, hogy te bevállalnád-e mindezt!
Amikor jelenleg bárki úgy dönt, hogy a Sofőr állás nemzetközi kamionsofőr álláshirdetései között kezd el nézelődni, korántsem várnak rá olyan nehézségek, mintha mindezt 40-50 évvel ezelőtt tette volna meg.
Akkoriban a politikai rendszer sem kedvezett, hiszen csak az igazán kivételezett helyzetben lévők utazhattak nyugatra, a legtöbben keletre kényszerültek. Ám még annak sem volt egyszerű dolga, aki elhagyva a szocializmust nyugat felé vehette az irányt. A határokon minden volt az ügyintézés, csak gördülékeny nem, így egy-egy határátkelés kész csatával ért fel.
És akkor még nem tettünk említést a nyelvi akadályokról, az időjárás viszontagságairól, amik mindenféle védekezési lehetőség nélkül érték a sofőröket. Gondolj csak bele: hőség légkondi nélkül, téli hideg megfelelő fűtés nélkül? És mit szólnál a kiépítetlen infrastruktúrához, ami a benzinkutak, utak mentén érte a kamionsofőröket?
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a rengeteg technológiai újítás hatalmas előnyt jelent minden embernek, aki kamionsofőrnek áll, és persze ez valahol igaz is. A térkép helyett modern navigáció, a magány helyett az internet által létrejött kapcsolatok, a kézzel-lábbal való mutogatás helyett fordítóprogramok teszik könnyebbé ezt a munkakört.
Ugyanakkor a technika elvette a szabadságot is, ami annyira a sajátja volt a kamionsofőri létnek: megmondják, mikor és mennyit pihenj, a flottakövető minden lépésedről beszámol, minden kilométerrel elszámoltat. Ennek fényében a régi szabad lét már csak a nosztalgikus pillanatokban jön elő.
Persze a régi időket visszasírni balgaság, ami elmúlt, elmúlt. Akkor volt szép, most már messze nem lenne ugyanaz, éppen ezért a legtöbb, amit tehetsz, hogy meghallgatod a régi nagy öregek sztorijait. Ha az ő kalandjaik nem vesznek a feledés homályába, akkor azzal életben lehet tartani ennek a csodás szakmának a hőskorát!
Az, hogy mennyire tudsz alkalmazkodni a jelenleg érvényes szabályrendszerhez, az csak rajtad múlik. Aki szereti a kamionozást, az így is meg fogja találni benne a szépet és a csábítót, és bátran fog nézelődni a Sofőr állás álláshirdetései között.
És ne feledd, holnap már te magad leszel a történelem: amit ma csinálsz, arra a megfelelő idő távlatából ugyanúgy nosztalgikus érzésekkel fogsz majd gondolni!