Egyéb kategória

Három hobbi, amit a panelházi lakásban is bátran űzhetsz!

Valószínűleg sokan kerültek már olyan helyzetbe, hogy gondjuk adódott a választott hobbi űzésével, hiszen panelházi lakásban ez nem volt túl könnyen kivitelezhető. Sok hobbi fellelhető az interneten is, amelyek közül hoztunk párat, amelyeket bátran ki lehet próbálni akkor is, ha nem kertes házban élünk.
vous - 2023.06.08.
Három hobbi, amit a panelházi lakásban is bátran űzhetsz!

Foglalkozzunk élményfestészettel

Az első és talán legkézenfekvőbb a művészet. A lehetőségek tárháza végtelen, hiszen foglalkozhatunk képregény készítéssel, rajzolással, origamival, festészettel, ékszerkészítéssel, szobrászattal, bútorok újrahasznosításával, koszorúkészítéssel és ezt a listát még hosszan sorolhatnánk. A festészetből mi az élményfestészetet emelnénk ki. Kezdőként valószínűleg az a legjobb ötlet, ha elmegyünk egy szervezett tanfolyamra, ahol elsajátíthatjuk az alapokat, majd szépen fokozatosan otthonunkban továbbfejleszthetjük tudásunkat. Az élmény festészet lényege, hogy nem magáért az eredményért festünk, hanem az élményért. A tehetség, a készség és a teljesítmény itt egyáltalán nem fontos. Ez a hobbi lehetővé teszi, hogy túllépjünk minden szabályon és inspirálódjunk. A festés célja az, hogy a lehető legszabadabban kifejezhessük magunkat, anélkül, hogy bármilyen elvárásokat támasztanánk magunkkal szemben.

Blogoljunk vagy készítsünk podcastot

A blogolás vagy a podcasting szintén jó választás lehet, ha panellakásban élünk, hiszen ehhez nem szükséges túl sok mindent beszerezni és könnyedén elindítható, helyet pedig egyáltalán nem foglal. Ez tipikusan egy olyan hobbi, ahol tényleg azzal a témakörrel foglalkozhatunk, ami felé nyitottak vagyunk. Ha érdekel bennünket a művészet, a zene, a lakberendezés, az autók vagy esetleg a divat, akkor bátran vágjunk bele. Blogot férfiak is írhatnak és a podcastok készítésével is foglalkozhatnak. Semminek sem kell tökéletesnek lennie, hiszen a hobbi lényege, hogy örömünket leljük benne. Akkor írjunk blogot, amikor éppen kedvünk van és a podcastok felvételét is időzíthetjük bármilyen időszakra, így akár éjszakára is.

A dobolás még egy panellakásban is megoldható

Egy elektromos dob jó választás lehet, hiszen használata egyáltalán nem hangos a megfelelő felszerelés segítségével. Így egy jó minőségű fül- vagy fejhallgató használata mellett az elektromos dobot csak te fogod hallani, a veled egy térben lévők pedig csak tompa, halk dobolást fognak észlelni új hobbid űzésekor. Ha pedig nem vagy biztos a döntésedben, hangszerbolt Budapest városában is található, ahol szívesen segítenek neked a megfelelő eszköz kiválasztásában.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.