Ebben a rohanó világban néha hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy az igazi szerelem és a csöpögős romantika kizárólag a könyvek és a filmek világában létezik. Azonban nagy ritkán történnek olyan apró, mindennapi csodák, melyek – ha csak egy kis időre is – de újra visszaadják a hitünket az igaz szerelemben. Ennek az idős bácsinak a története is egy ilyen kis csoda!
Hogy mitől olyan egyedi vagy különleges a története? A világon semmitől. Nem használ világmegváltó közhelyeket, nem fejtegeti az élet nagy kérdéseit, de még csak nem is panaszkodik. Mindössze őszintén mesél arról, mi hiányzik neki a legjobban a feleségében.
„A feleségem tavaly januárban hunyt el. 62 évig voltunk házasok. Mostanában sokat gondolok a szerelemre, mert Shakespeare-szonetteket olvasok. A szerelem definíciója meghatározhatatlan, ezért is írunk róla a végtelenségig. Még Shakespeare sem tudta megfogalmazni. Még a legromantikusabb történetekben is úgy tűnik, a szerelem pusztán fizikai vonzerő. Rómeó és Júlia nem tudták, hogy ugyanazokat a könyveket vagy filmeket szeretik-e, vagy sem. Ez csak fizika.
De 62 év után ez megváltozik. A feleségem azt szokta mondani, egyek vagyunk. És higgyétek el, ő nem az a fajta ember volt, aki eltúlozza a dolgokat. Most, hogy elment, rájöttem, mennyire igaza volt. Az életünk annyi pontján kapcsolódtunk! Mindketten nagyon ragaszkodóak vagyunk. Az életünk minden apró részét megosztottuk egymással.
Minden alkalommal hiányzik, mikor megnézek egy filmet és nem tudom kikérni a véleményét. Minden alkalommal, mikor elmegyek egy étterembe és nem kóstolhatja meg a csirkémet. De a legjobban éjszaka hiányzik. Minden este ugyanabban az időpontban, együtt feküdtünk le aludni.
