Egyéb kategória

Beyoncé teljesen besavanyodott! Kitaláljátok, miért?

Az HBO nemrég bejelentette, hogy a mi imádott Beyoncénk egy világméretű premiert hoz nyilvánosságra, ami a Lemonade, vagyis limonádé fantázianevet kapta. Az énekesnő elmondása szerint a Lemonade-ra április 23-án este 9 órakor kell számítani, de sajnos egyéb információt nem kaphattunk tőle. Először is tisztázhatnánk, hogy mégis mi ez a dolog a limonádéval.
vous - 2016.04.17.
Beyoncé teljesen besavanyodott! Kitaláljátok, miért?

Rengeteg pletyka kering már Beyoncé hatodik albuma körül, azonban pontos dátumot még mindig nem tudunk a megjelenéséről. Úgy tűnik, hogy az HBO nem szeretné kiadni az énekesnő zenéjét, pedig nagyon úgy fest egyelőre, hogy a Lemonade egyfajta kiegészítője lenne a nemsokára megjelenő albumának. Beyoncé legutóbb egy teljes vizuális albummal örvendeztette meg rajongóit, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal a Lemonade egy egész filmet takar valójában. Ki tudja, majd idővel meglátjuk.

A Shady Music Facts nem sokkal később, a premier bejelentése után felvilágosított minket arról, hogy az énekesnő tulajdonképpen már régóta készül a nagy dobásra, és erről kisebb célzásokat is tett már, elnézve három régi, Instagramra feltöltött kép alapján. Ugyanis 29 héttel ezelőtt posztolt egy képet, amin egy citrommal pózol, egy másikat egy pohár limonádéról, a harmadikon pedig egy saját készítésű, citromból kreált mécsestartót láthattak a szemfüles rajongók – olvashatjuk a Nylon oldalán.

Bármit is takarjon pontosan a Lemonade, az biztos, hogy nagyot fog ütni!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.