Egyéb kategória

Segítőkutyára gyűjt a cukorbeteg kisfiú, hogy életben maradhasson

Mikor Aiden Heathnél mindössze négyévesen 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, át kellett gondolni a kisfiú jövőjét. Anyukája azt mondta neki, hogy elkezdhet spórolni, mivel egyelőre nem tudnak megengedni maguknak egy segítőkutyát – pedig az ilyen kutyusok megmenthetik a cukorbetegek életét!
vous - 2016.05.18.
Segítőkutyára gyűjt a cukorbeteg kisfiú, hogy életben maradhasson

A cukorbetegekre specializálódott kutyák képesek már 20 perccel azelőtt kiszagolni a veszélyesen alacsony glükózszintet, mint bármilyen monitor – írja a Little Things. Éppen ezért nem olcsó beszerezni egy ilyen háziállatot – 15 000 dollárba kerül, ezt pedig bizony még Amerikában sem engedheti meg magának bármelyik család. Így mikor a kis Aident négyévesen 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizálták, anyukája azt tanácsolta neki, hogy kezdjen el pénzt gyűjteni, hogy egyszer majd megvehessenek egy ilyen kutyát.

A kisfiú, aki most nyolcéves, és akinek a vércukorszintjét azóta is éjjel-nappal méri az anyukája, komolyan vette a küldetését: minden fillért félretett azóta, hogy meg tudja venni a kutyát. Már egész jól halad vele, ugyanis múlt hónapban tartott 9000 dollárnál!

Forrás:
Pexels

Természetesen a kisfiú erőfeszítései kifizetődtek: nemcsak gyűjtött, hanem másokat is inspirált arra, hogy adományozzanak neki. Így találkozhatott segítőkutyájával, Angellel, akit jelenleg is arra képeznek a szakemberek, hogy a későbbiekben bármikor megmenthesse a kisfiú életét.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.