Egyéb kategória

„Évekig az volt a vágyam, hogy kém legyek” – interjú Takács Nórával, a VOUS sztárszerzőjével

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

vous - 2016.06.14.
„Évekig az volt a vágyam, hogy kém legyek” – interjú Takács Nórával, a VOUS sztárszerzőjével

Emlékszem, hogy előbb a barátnőim kezdték el követni Takács Nórát, csak utánuk következtem én. Mivel még mindig nem tudok róla eleget, a többi VOUS-lányhoz hasonlóan számomra is kapóra jött ez a meglepetés-interjúsorozat.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Nóra nevével ellátott cetli került a kezembe az interjúalanyt húzó ceremóniánk közepette. Ennek köszönhetően sztárszerzőnk személyesen mesélt nekem, és mivel lefogadom, a Hogyan legyek jó nő?-ből ötösre vizsgáznátok, így inkább Nóra személyére helyeztem a hangsúlyt: magáról és érzéseiről faggattam.

Mi volt a gyerekkori vágyad, mi szerettél volna lenni?

Én kiskoromban szinte minden szerettem volna lenni. Évekig az volt a vágyam, hogy kém legyek, mert az olyan izgalmasnak tűnt a filmekből. Az a vicces benne, hogy akkor úgy éreztem, ezt össze is fogom tudni hozni, mivel apukám katona. Emlékszem, tőle érdeklődtem arról, hol képzik a kémeket. Aztán nyilván erről letettem. Amikor gimnazista lettem, akkor már nagyjából lehetett látni, hogy a média, az újságírás lesz az én utam. Szerencsére össze is jött a dolog.

Takács Nóra VOUS-élményei

A VOUS egyik anyukája 🙂

Kedvenc saját cikke: a legutóbbi videója, ami a betonlámpa elkészítését mutatja be.

A legnehezebb feladat számára: „Gábort kibírni mindennap elég nehéz, mióta díjat nyert” – mondja nevetve. (Nóra operatőre Molnár Gábor, Bárány Róberttel és Szekeres Zoltánnal a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon az expedíciós és útifilm kategóriában első díjat nyert 2016 májusában – a szerk.)

Eddigi legjobb élményének a VOUS indulásának napját tartja.

Minden Jónő életében előfordulhat az, hogy kiskorában csúfolják. Szerencsésebb esetben ennek legkésőbb kisiskoláskorban vége szakad. Neked volt ilyenben részed?

Nyilván mindenkinek vannak bénább szakaszai az életében. Én felső tagozatos általános iskolás koromban éltem meg ezt a szakaszt. Ekkor van az, amikor hirtelen megnyúlnak a gyerekek, és egy nyár után mindenki ilyen nyakigláb módon tér vissza az iskolába. Hihetetlen furán néztem ki. Konkrétan volt egy törzsem és két-két indokolatlanul hosszú karom meg lábam… és akkor kaptam meg, hogy olyan vagyok, mint egy zsiráf vagy mint egy létra. Nagyon örülök, hogy felnőttünk, és a csúfolódós korszaknak vége. Hihetetlenül gonoszak a gyerekek ebben az időszakban egymással.

Ki a példaképed?

Gyerekkoromban nem voltam az a nagy rajongó típus. Nem volt egy darab poszterem sem. Minden énekest, színészt, sztárt ismertem természetesen, de nem favorizáltam senkit különösebben. Anyukámra nagyon szeretnék hasonlítani, mert nemcsak minket nevelt fel a tesómmal csodálatos odafigyeléssel, hanem harminc év alatt hihetetlenül sok gyerek nőtt fel a kezei alatt az iskolában. Szerintem nagyon jó munkát végzett. Mindennap húsz gyereket tanítani, aztán még ránk is ugyanolyan türelemmel, kedvességgel figyelmet fordítani nem lehetett könnyű dolog. Ő a tökéletes példakép számomra.

Ha lehetne egy kívánságod, mit váltanál valóra?

Számomra a szeretteim a legfontosabbak. Szerencsére nagyon szép és rendezett családban nőttem fel. Addig van minden jól, ameddig ez így marad és együtt vagyunk, úgyhogy azt kívánnám, hogy maradjon meg ez az állandósság.

Mi a legnagyobb dolog, amit a VOUS ad neked a rajongótáborod mellett?

Nos, itt vagyok már a VOUS születése óta. Ott voltam abban a pillanatban, amikor még csak gondolat volt ez az egész. A konkrét megvalósításában is részt vettem, sőt az oldal stílusa, a képek, a betűtípusok, színek kiválasztásánál is jelen voltam. A kreatívigazgatónk, Attila, a főszerkesztőnk, Eszter és én vagyunk ennek a dolognak a megálmodói, mondhatni, a VOUS szülei. Azt látni, hogy ez egyszer csak összejött, nagyon jó érzés, büszkeséggel tölt el. Megéri mindennap bejönnöm a szerkesztőségbe és a VOUS-lányokkal lenni kicsit két forgatás, műsorvezetés vagy tárgyalás között.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.