Egyéb kategória

Meddig fürdesz még?! – Nálatok is megy a balhé a fürdésidő miatt?

Te a kopogtató, fürdőbe bekiabáló vagy a parttalanul vizet pacsáló csapatban játszol?
vous - 2015.07.05.
Meddig fürdesz még?! – Nálatok is megy a balhé a fürdésidő miatt?

Én mindkettőben. Időről időre változik a szerep. Én a lányomra kopogtatok, kiabálok, aki 23 perc zuhanycsobogás után is samponos hajjal üldögél a kádban (és még a hajbalzsamozás hátravan), velem a párom morog, nem hiszi el, „hogy nem tud egy nő öt perc alatt talptól tetőig lezuhanyozni.” Én hat percig fürdök, de azt is sokallja. Jogosan. 
Miután nem stabil a szerepem e kérdésben, nyilván nem hatékony a mintaadás sem. Túl sok víz folyik el (szégyellem, elismerem), és túl sok a feszültség is miatta.

Ugye nem csak nálunk megy balhé a víz miatt?

Sok mindent kipróbáltunk, hogy a helyzet változzon: figyeltük, mértük, pénzre váltottuk át a köbmétereket. Mert ha nem húsz, hanem csak tíz percig tartana az öblögetés, akkor a megspórolt pénzből elmehetnénk nyaralni akár Korfura is. De a lányom nem vágyik oda.
Jöttünk a csillogós szandál meglengetésével – tucatnyi párat vehetnénk belőle, neki egy is elég. 

Lejjebb vettük a víz hőfokát, az én fókalányom dideregve, vacogva is folyatja magára a vizet. Köbméterszám.
Vettünk egy tojásfőző-időmérő órát. Igazi high-tech darab. Beállítottuk ötperces futamidőre, berreg, mint nagyanyáink vekkere a múlt században, a gyerek nem hallja, és pont.

Nyomulni kezdtünk, amúgy globálisan, az eszére és a jó érzéseire hatva… apadnak az ivóvízkészletek a földön, mások szomjaznak. Ettől elszomorodott, de másnap jött a megoldással: mossunk kevesebbet, használt vízzel öblítsük le a vécét, nyerjünk magunknak így bónuszzuhanyt.

Én értem, de a párom vérnyomása zuhanyfélidőben már az egekben, megérem csillapítani.

Nekem nincs több ötletem. Részemről marad a kopogtatás, a „zárd már el a vizet!” századszorra és a hozzám intézett morgás a férfias térfélről, ahol tényleg nem értik, miért fürdi valaki vízkövesre a hátát. De ő legalább nem kapitulál e kérdésben. Éppen légkeveréses zuhanyrózsa után lódult, ami felére csökkenti – állítólag – az elfolyó víz mennyiségét. Szívből remélem, talál, felszereli, megoldja, lecsökkenti. Hogy relaxálni tudjak.

Nehéz napom volt, indulnék végre zuhanyozni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.