Elég egyetlen pillantást vetni erre a hotel szórólapra, és máris kiderül, mennyire piszkos a fantáziátok. A különös papír ugyanis épp azért került fel az internetre, mert elég kétértelmű, pontosan mit is ábrázol.

A szórólap a hotel szobáiban volt elhelyezve azzal a céllal, hogy reklámozzák az ott található széfeket. A képen egy ember olvas, miközben az „Élvezze a nyugalmat” felirat látható mellette, alul pedig kiírták, hogy további részleteket a recepción kaphatnak. Sokak szerint azonban egészen másról van szó, az Imgur oldalán pedig meg is osztották ötleteiket.
Van, aki szerint nem egy ártatlan illusztráció
„Szerintem ez egy rejtett üzenet arról, hogy el tudnak intézni escortot a vendégeknek. Akik pedig kevésbé piszkos fantáziájúak, azoknak megengedik, hogy könyveket kölcsönözzenek ki.”
Mások szerint így kerülik ki azt, hogy a gyerekek rosszra gondoljanak
„Ezzel a képpel elhitetik a gyerekekkel, hogy csak könyvekről van szó, miközben a felnőtteknek az igazat sugallják vele. Ez az egész ördögien zseniális.”

5 elképesztő titok, amit a hotelben dolgozók sosem mondanak el
A hotelekről nektek is a vakációzás és a végtelen pihenés jut eszetekbe? Ilyenkor kizárjátok az otthoni problémákat, és a melóra még csak gondolnotok sem kell. De eszetekbe jutott már, vajon mi jár az itt dolgozók fejében? Most kiderült néhány titok!
A cikk folytatásáért kattintsatok ide!
És van, aki rögtön a „rosszat” látta meg a képen
„Már szégyelltem magam, hogy nem értem, hogyan tudta a hotel legálisan elkészíteni ezt a szórólapot, amikor rájöttem, hogy a képen az ember csak egy könyvet olvas.”
Ti mit gondoltok, szerintetek is van rejtett jelentése a szórólapnak?