Egyéb kategória

„Szabadabbnak érzem magam párkapcsolatban, mint valaha” – Őszintén a szerelemről

Hallottam már mendemondákat arról, hogy a szerelem szabadság, hogy egy párkapcsolatban az az igazi, ha szabadnak érzed magad. Ez szingliként még meglehetősen szkeptikusan fogadja az ember, elvégre a szinglilétnél mi biztosíthatna nagyobb szabadságot, nem igaz? Aztán jött a szerelem és...

vous - 2016.11.19.
„Szabadabbnak érzem magam párkapcsolatban, mint valaha” – Őszintén a szerelemről

Van is ebben némi logika, ha úgy veszitek, hiszen a szerelem első időszakában még rózsaszín köd borít mindent, és mindketten próbáltok megfelelni a másiknak. Ki nem mondott gondolatok időszaka ez, a szégyenlős pillanatoké, más dolgok hanyagolásáé. A szingliidőszakban első helyre került dolgok háttérbe szorulnak, és ti is kicsit kisebb fokozatra kapcsoltok. Ráadásul, ugye, ott van az a fránya önismeret, amikor még teljesen nem vagytok tisztában önmagatokkal, így még jobban kínlódtok azzal, hogy megtaláljátok a helyeteket valahol. 

Forrás:
iStock

Noha minden jó, néha hiányzik a szingliség

Eleinte, pláne, ha nem vagytok még a komoly kapcsolathoz szokva, és hosszabb ideje vagytok valaki mellett, mint eddig bármikor, akarva-akaratlanul is átkúszik rajtatok a hiány érzése, miszerint jó volt az a szinglilét azért. Kötöttségek nélkül. Tényleg, még az is átszalad a fejeteken, hogy van valóság azokban a frázisokban, amelyek a szerelmet bilincsként, béklyóként és börtönként emlegetik, de a teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez kapcsolattól függ. Az sem könnyíti meg a helyzetet, ha pont párkapcsolatban tör rátok az érzés, hogy még formálódnotok kellene, ami szingliként egyszerűbben menne, amikor nem kell tekintettel lennetek másvalaki érzéseire és igényeire.

Az idő formálja a kapcsolatot

Aztán, ahogyan előtérbe kerül az őszinteség, és egyre jobban megismeritek egymást, benne önmagatokat, és történik az élet, úgy szerencsés esetben együtt fejlődtök, egymás mellett. Ez egyáltalán nem könnyű, sőt, van, amikor felerősödik az érzés, hogy ez így szörnyű, de ha jó ember mellett vagytok, és némi szerencsétek is van, akkor együtt eljuttok arra a pontra, hogy utána tényleg a nagybetűs szabadság vár rátok.

Forrás:
www.pexels.com

Szabadság? Párkapcsolatban? Tényleg?

Tényleg! Furcsa volt megtapasztalni, de iszonyúan felszabadító. Soha nem éreztem magam még ennyire szabadnak, pedig azt hittem, ez csak akkor lehetséges, ha egyedül vagytok. Minden olyan természetes volt, és olyan érzés, mintha egy nagyon-nagyon erős, végtelenségig nyúló kötél lenne köztetek, aminek köszönhetően bármilyen messze elsétálhattok, és bármikor visszatérhettek.

Majdnem olyan érzés, mint szinglinek lenni, csak párkapcsolatban. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.