Egyéb kategória

Itt a Pretty Little Liars legújabb előzetese, de hol van Toby?!

Már csak néhány hónap, és a csinos kis hazugok visszatérnek, hogy végre kiderítsék, ki az a titokzatos AD. A forgatást már befejezték, és most végre itt az első előzetes is, ami rengeteg kérdést vet fel.

vous - 2016.12.15.
Itt a Pretty Little Liars legújabb előzetese, de hol van Toby?!

Mióta elkezdődött a Pretty Little Liars, legalább egyszer a sorozat összes szereplőjére azt hittük, hogy ő A. Kezdve Ezrától egészen a háttérben elsétáló pasiig, mert hát egy idő után már tényleg mindenki gyanús volt. Hét évad alatt legalább kétszer ki is derült, ki áll a fenyegetések hátterében, és amikor azt hittük, végre lezárul a cselekmény, persze folytatódott egy újabb titkozatos személlyel, AD-vel.

A legutolsó epizód azzal ért véget, hogy Spencert lelőtték, kiderült, hogy valójában Mary Drake az anyukája, Toby pedig balesetet szenvedett. Az új előzetesből legalább annyi kiderül, hogy Spencer nem halt meg, de a legnagyobb kérdés bennünk is felmerült: hol van Toby?

Objektum doboz

És egy másik nagyon fontos dolog: ha lestoppoljátok a videót a megfelelő képkockánál, láthatjátok, hogy egy régi szereplő is visszatér. Ő pedig nem más, mint Wren!

Forrás:
youtube.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.